Körkép a használtautó-piacról
Gazdasági Rádió, 2010. március 10. 10:10Pedig a sorsa szétválaszthatatlan az újautó-kereskedelemtől és annak problémáitól, és fordítva. Ezért a két folytatásban közölt körinterjúnkban megpróbáltuk többféle megközelítésben feltérképezni, hogy mik a legfőbb jellemzői a magyarországi használtautó-piacnak és milyen helyzetben vannak az ezzel foglalkozók. Hat érintettet kérdeztünk meg nagyjából azonos kérdéskörben, s összefoglalva akár a "múlt-jelen-jövő a használtautó kereskedelemben" elnevezést is adhatnánk válaszaiknak.
Érdemes arra figyelni olvasás közben, hogy mennyiben csengenek egybe válaszaik, és milyen azonosságokat vagy különbségeket mutatnak a hamarosan következő második körben megkérdezett független kereskedők nézeteivel.

Elsőként Maros Sándorral (Autóváros, Használtautó -Weltauto értékesítési vezető) beszélgettünk, tömör megállapításai nem sok optimizmust sugároznak.
Mennyit csökkent valójában a használtautó piac?
Nincsenek pontos adataink, de körülbelül 30-40%-ot.
Lehet-e egyáltalán a válságban nyereségesen működtetni egy használtautó telepet?
Nagy szakértelemmel, kockázat-minimalizálással, és megfontolt előrelátással lehet. Szerintem sokat segíthet, hogy ha a kereskedők egy ismert és jól bevezetett használtautó márkanév égisze alatt végzik tevékenységüket.
Hogyan hatott a válság a használtautó importra?
Erősebben kellett volna csökkenni az átlagnál, mivel a használtautó-importban a nagy értékű kocsik vannak többségben, azonban a könnyű és egyszerű ÁFA-csalás lehetőségének fennmaradása miatt nem esett vissza annyira, mint ahogy azt a gazdasági hanyatlás indokolná.
Miként látja: alkalmazkodik a szakma a válsághoz?
A gyengébb vállalkozások már összeroppantak, de a nagyobb potenciállal rendelkezők is csak gyökeres racionalizálással, takarékossági, és hatékonysági lépésekkel fognak életben maradni.
Lehet manapság finanszírozással eladni használtautót?
Alaposan lecsökkent a bonitási vizsgálat követelményeinek megfelelő ügyfelek aránya. Gondoljunk arra, hogy használt autót általában a kevésbé stabil anyagi és jövedelmi háttérrel rendelkezők vásárolnak.
Milyen autók kurrensek a jelenlegi helyzetben?
A fiatal, keveset futott, kis motorral szerelt, rendezett származási- és szerviz-háttérrel rendelkező (magyarországi első-üzembehelyezésű) autók.
Ön szerint mikorra várható a használtautó-piac stabilizálódása?
Sokáig optimista voltam, de az optimizmusnak egyre kevesebb teret adnék. Még mindig nap mint nap a gazdaság teljes egészére kiterjedő leépítésekről és elbocsátásokról hallani. A munkanélkülivé vált emberek anyagi lehetőségeinek mélypontja nem azonnal, hanem hónapok múlva, tartalékaiknak teljes felélése után következik be. Ez szerintem makrogazdasági szinten további fogyasztáscsökkenést generál, ami a gyártás és kereskedelem további leépülését okozza, így a lakosság egészének lehetőségei, köztük autóvásárlási kedve és lehetősége még tovább csökken.
Mi válthatja ki a finanszírozási jutalékok miatt kieső jövedelmeket, jövedelmezőségét?
Véleményem szerint semmi.
Mit gondol, mely használtautó-értékesítési formák erősödhetnek meg?
Márkakereskedések használtautó üzletágai, ezen belül azok, akiknek lehetősége van jó franchise hálózathoz csatlakozni. Nálunk ez a Weltauto. Nagyobb bizalmat ad a vásárlóknak, ha az új gépkocsik kereskedelméhez hasonló színvonalú szolgáltatást kapnak, kulturált környezetben és kiszolgálással.
Befolyásolják-e, és ha igen, milyen mértékben a használtautók árát a már szinte állandósult és nagymértékű újautó-árakciók?
Természetesen. Az egy évnél fiatalabb autók esetében közel 100%-ban megjelenik az engedmény az autók árában. Kb. 3 éves korig értékarányosan, szinte aránypárt lehetne felállítani a listaár és akciós ár, valamint a használtautó elméleti értéke és eladhatósági összeg között. Az idősebb kocsiknál az újautó- akciókból adódó értékcsökkenés már szinte elhanyagolható.
Érzik-e, hogy bizonyos vásárlók új autó helyet döntenek a használtautó mellett?
- Számos vásárló, akik eddig megtehette, hogy új autót vesz, ma inkább választ magának leellenőrizhető kilométer futású, rendszeresen szervizelt gépkocsit, amelyhez ráadásul garanciát is kap.
Változott-e a használtautó-kereskedelem számára elérhető autók életkora, minősége, ára?
Igen. Romlott az átlagos műszaki és esztétikai állapot. Érezni a szervizköltségeken való spórolás hatását. Olyan autók is eladhatók, amelyeket néhány éve már bontásra szántunk volna. Az elérhetőségi ár nem emelkedett, mert az átlagos árszínvonal lecsökkent.
Hogyan alakult a bizományosi értékesítésre leadott autók aránya?
Nálunk inkább csökkent.
A bankok által visszavett autók hogyan hatottak a piacra?
- A rengeteg bedőlt finanszírozásból piacra kerülő autó csökkenti az átlagos árszintet. A visszavett autók másodlagos piacot teremtettek az újautó-kereskedelem mögött, ezzel még mélyebb válságba taszítva az újautó-kereskedelmet.
A hitelre történő vásárlás új korlátai mennyiben érinthetik a használtautó-értékesítést?
Mint már kifejtettem, a használtautó-vásárló általában azért használtautó vásárló, mert vagyoni, jövedelmi háttere ezt teszi lehetővé. Így természetesen még kevésbé felel meg azoknak a vagyoni és jövedelmi kikötéseknek, melyeket a bankok a válság kitörése után - önmaguk bebiztosítása, illetve a PSÁZF újfent kiadott előírásai miatt - követelnek. Én a 2008 előtti hitelkihelyezési gyakorlatot a "felelőtlen" szóval jellemezném, a jelenlegire pedig az "ellehetetlenítő" kifejezést használnám. Az a közhely, hogy "átestünk a ló másik oldalára", itt teljesen helyénvaló. Vannak a piacon ma is olyan használtautó-kereskedők, akik kezdő befizetés nélkül kínálják eladásra autóikat. Cégünk ezt a gyakorlatot nem tudja és nem is kívánja bevezetni, művelni.
Bár egymástól eltérő cégnév alatt, de azonos tulajdonosi háttérrel, térben és szervezetileg is közel van egymáshoz Kovács András (Autocity Kft, felvásárlás vezető) és Pajor Ákos (Ford Autonett, ügyvezető igazgató) munkahelye.
apasztalatuk szerint mennyit csökkent valójában a használtautó piac?
Kovács András: Általában az a tapasztalatom, hogy sokan elhagyják ezt a területet a használtautó- piacon jelentkező árzuhanás miatt, amely a hitelezési feltételek drasztikus változása és a visszavett autók okán bekövetkezett.
Pajor Ákos: Ugyanazt tudom mondani. A bedőlt hitelekből rengeteg autó került vissza a piacra. Azonban ezzel együtt hiány is mutatkozik: a három-négy évesnél nem öregebb, nem túl sok kilométert futott autókra van most nagy kereslet.
Tényleg, milyen használt autók iránt van egyáltalán kereslet?
Kovács András: Korábban megfigyelhető volt egy egészséges körforgás- a társadalom egy rétege rendszeres időközönként átlag három-négyévente lecserélte az autóját egy újra: így "termelődött" folyamatosan a fiatal, jó állapotú használt autó. Ez most megszűnt, ezek az emberek --gazdasági okok miatt- tovább tartják autóikat. Vákuum keletkezett a piacon. A keresett autók között azonban- tapasztalatom szerint- ott vannak a jó állapotú 10-15 éves autók is, természetesen azok, amelyeknek az ára tűréshatáron belül van.
Pajor Ákos: A mi szalonunkba alig fut be csereautó. Amíg az új autó-kereskedelem nem lendül igazán formába, „újautót helyettesítő alternatíva” gyanánt maradnak a céges autók a maguk komoly kilométerszámával, "kevés év, sok kilométer" jellemzőkkel.
Import?
Kovács András: Ha a kereskedő befizeti a regisztrációs adót és az áfát, akkor ráfizetéses kell legyen. Tehát mostani formájában ez lehetetlen és értelmetlen.
Miként alkalmazkodnak?
Pajor Ákos: Mint ahogy arról már szó esett, korábban volt egy rotációs folyamat, ami most elveszett. A válság örvénybe sodort sokakat- elkezdtek egymás alá ígérni 15-20 százalékkal is. Ez az árakat lefelé mozdította.
Kovács András: Az előzményekről se feledkezzünk meg: a világválság előtt nálunk már volt egy kis sajátos hazai válság. A történet kezdete leginkább három egyforma, az ábécé legelején lévő betűvel jellemezhető. Ez a cég - ha valaki nem tudná - bejövetelekor elkezdett magas áron használt autót vásárolni, felfelé tolva ezzel az árakat. Elkezdtek autót - de igazából hitelt - árulni, aztán villámgyorsan felszívódtak, itt hagyva maguk után a bajt, benne egyaránt bankot, ügyfelet, de végső soron az egész megkavart használtautós szakmát is. Erre az állapotra rogyott aztán rá a világválság kis hazánkban.
Hogy miként próbáljuk átvészelni ? Túl vagyunk egy radikális létszámcsökkentésen és spórolunk, spórolunk, természetesen nem a szolgáltatáson, csak magunkon.
Pajor Ákos: A kulcsszó a költségek kordában tartása. Hozzáteszem: legalább ilyen fontos a valósághű termék megléte is. Ez alatt műszaki tartalmat, valós értékeket, szolgáltatásokat értek, olyasmiket, amelyek miatt a vevő máskor is visszajön hozzánk.
Vevőszokások változása?
Kovács András: Sajátságos vevőrétegek is előbukkantak a válság idején: volt, aki nem tudta betartani a közösségi viselkedés minimumait sem. Arcátlan ajánlatokkal is kóstolgattak minket, afféle "a feléből mennyit enged" típusúakkal. Erre fel voltunk készülve.
Hitelre vásárlás?
Pajor Ákos: Én még - persze korábban- dolgoztam úgy ebben a szakmában, hogy a cégünk fizetett a banknak, mivel az volt szíves a hitel lehetőségével segíteni egy autó eladásában. Aztán ránk szakadt a jóság: néhány autókereskedés esetében téves volt a cégtábla, hitelesebb lett a volna a Hitelszalon felirat.
Megoldás?
Pajor Ákos: A normális árrés az autókon. Szerintem az elmúlt időszakban megette a szakma az
elkövetkező öt évet.
Kovács András: Nálunk soha nem volt nulla százalékos kezdőbefizetés, vagy "hitelre olcsóbb" típusú autó. Nem bántuk meg: így legalább kevésbé érintett minket a válság.
Megmaradás?
Kovács András: Én bízom benne, hogy a normálisan működő kisebb kereskedés is megmaradhat, azokra gondolok, akik valóban szolgáltatnak. És bízom abban, hogy lesz elmozdulás a szakmában - felfelé.
Azt mondják, hogy a használtautó-értékesítés a válságok esetén hamarabb áll helyre, mint az új autó piaca. Mikorra várható a használtautó-piac stabilizálódása?
Kovács András: Nehéz a válaszadás, hiszen az újautó/használtautó kérdésben nem szolgálhat az összehasonlítás alapjául az eladott darabszám. Különben is, amint erről már szó volt, nehéz különválasztani a kettőt, hiszen a használtautó-kereskedelem normális esetben az egészséges újautó-kereskedelemre van utalva. Maradjunk abban, hogy, hogy már billen visszafelé, valami megindult.
Újautó-akciós árak hatása a használtautó piacra?
Pajor Ákos: Nehéz elhitetni az emberekkel, hogy a használtautó vételár kalkulálásánál nem az akkori listaárat vesszük figyelembe, hanem az esetleg akciókkal spékelt, vagyis lenyomott tényleges vételárat. A PSZÁF által előírt Eurotax árhoz való kötés kissé ráerőltetettnek tűnik még a magyar piacon, de legalább némi fogódzót jelenthet. Reményeim szerint az életbe lépett előírások azt is sugallhatják a vásárlóknak, hogy a beépített szabályozók az ő érdeküket is szolgálják, rájuk is figyelnek.
A régebben új autót vásárlókból lettek a mai használtautó-keresők?
Kovács András - Magánvéleményem és tapasztalatom szerint szaporodott azok száma, akik már nem ismételten új autóra cserélik a régit, hanem egy megbízható, értékálló, keveset használt járműre. Ezeknél a vásárlóknál az a jelszó: "annyit azért most nem adok érte".
Az interjúkat készítette: Kékesi György
Ha kérdése, véleménye van cikkünkkel kapcsolatban, kérjük írjon nekünk az info@autoszektor.hu címre!
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Korábbi adásaink





