A kormánypárt vitte el a pálmát az orosz választásokon

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 14. 20:09
Oroszországban a regionális szintű választásokon estére mindenütt vezetett az állami dumában több mint kétharmados többséggel bíró, a Hatalom Pártjának is nevezett Egységes Oroszország Párt - közölte a Központi Választási Bizottság (CIK).

A második helyen ugyancsak a várakozásoknak megfelelően szinte mindenhol a kommunista párt állt, a harmadik helyen a liberális-demokrata párt végzett, sereghajtóként az Igazságos Oroszország futott be. A CIK szerint abban a három régiókban, ahol indult a parlamenten kívüli Jobboldali Ügy és az Orosz Hazafiak párt, a szavazatok számlálása este még nem kezdődött meg.

A részvétel 30-40 százalékos volt, de akadt, ahol elérte az 50 százalékot. Az előzetes eredmény hétfőre várható.

Leonyid Ivljev, a CIK első elnökhelyettese hangsúlyozta: az esetleges szabálysértések semmiképpen sem tömeges jellegűek, és nem tudják befolyásolni az állampolgárok véleménynyilvánítását. Ez megfelel a valóságnak, hiszen az Egységes Oroszország Párt minden elemző és minden felmérés szerint mindenképpen nagy arányban győzne. A kommunista párt ennek ellenére több tízezer megfigyelőt küldött a szavazóhelyiségekbe.

A belügyminisztérium este azt közölte, hogy a választásokat őrző mintegy 100 ezer rendőr és belügyi katona sehol nem találkozott említésre méltó rendbontással.

Oroszországban ma tartották az évi két egységes választási nap egyikét: ezúttal mintegy 32 millió állampolgár - a választásra jogosultak mintegy harmada - adhatta le voksát 75 régióban a regionális és helyi képviselő testületek mintegy 40 ezer tagjára. Ezen belül nyolc regionális parlament képviselőit, 8 nagyobb város önkormányzatát és több város polgármesterét is megválasztották.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19407
-1.61 %
 
MOL
19730
-2.30 %
 
MTELEKOM
529
-0.94 %
 
OTP
4050
-2.06 %
 
RICHTER
38980
-0.04 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.21
0.73
 
USD/HUF
220.51
0.49
 
CHF/HUF
241.54
0.66
 
EUR/USD
1.3254
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.57
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu