Fütty és kiabálás - Így kezdődött az ünneplés a Kossuth téren
Gazdasági Rádió, 2010. március 15. 10:05A tér és a Báthori utca sarkán mintegy 200 ember gyűlt össze, feltűntek árpádsávos és egy halálfejes zászló is, a tömeg bekiabálásokkal, fütyüléssel kommentálta a zászlófelvonást - írja az FN.hu. A Múzeumkertben zajlik az ünnepi előadás próbája, az utcán nyoma sincs a tavalyi biztonsági előkészületeknek. A rendőri jelenlét sem szembeötlő.
A zászlófelvonás után a hagyományoknak megfelelően délelőtt ünnepi műsor veszi kezdetét a Múzeumkertben, és „Széchenyi korzó” elnevezéssel történelmi játszóház és huszártábor lesz a Lánchídon és a Roosevelt téren. A hidat egész napra lezárják, sétálóutcává alakul, az odalátogatók játékos feladatok és történelmi idegenvezetés keretében ismerkedhetnek meg a híd történetével, de akár lovas kocsin is áthajthatnak rajta.

Hétfőn adják át az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a díjátadáson jelen lesz Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon kormányfő. Ugyancsak hétfőn adják át a Márciusi Ifjak Díjat a Parlamentben.
A parlamenti pártok is megtartják hagyományos megemlékezéseiket, illetve politikai nagygyűlésüket hétfőn. Az MSZP a V. kerületben, a Pilvax közben, a Fidesz-KDNP frakciószövetség az I. kerületben, az Attila úton, a Dózsa György-szobornál tartja kampánynyitó nagygyűlését és ünnepi megemlékezését, az MDF ünnepi rendezvénye a VI. kerületi Jókai téren lesz. A Jobbik a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Deák térhez közel tartja megemlékezését. A Fővárosi Önkormányzat megemlékezésének helyszíne idén is a Március 15. tér, a Petőfi-szobor mellett beszédet mond Demszky Gábor főpolgármester.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Korábbi adásaink





