Ez idő alatt 1,1 millió munkahely szűnt meg, amelynek a következtében több mint 20 %-kal csökkent a foglalkoztatottak száma. A visszaesés 1993-1996 közötti években is folytatódott, de ez a 15-74 éves népesség körében már csak 4,4 százalékpontos létszámcsökkenéssel járt.

Az 1997-es esztendő a stagnálás éve volt, majd 2000-ig évi 1-3 %-kal bővült a foglalkoztatottság. Ennek köszönhetően a rendszerváltozás első tíz évében zárult az olló a két nem foglalkoztatási rátái között (1990: 15,6; 2000: 13,8). A 2001-2002 évi változatlan mértékű rátakülönbség után 2003-ra a foglalkoztatási mutató tekintetében fennálló különbség 13,3 százalékpontra csökkent. Ez annak tulajdonítható, hogy ez idő alatt a 15-74 éves foglalkoztatott nők száma (+45 ezer) a férfiakénak több mint a kétszeresével nőtt (+21 ezer). 2004-2007 között a 15-74 éves népesség foglalkoztatási rátája összességében 0,4 százalékponttal emelkedett. Ez főként a férfiakat érintette (+0,5 százalékpont), miközben a hasonló korú foglalkoztatott nők létszáma gyakorlatilag stagnált (1783 ezer fő). A foglalkoztatási ráták közti rés ismét növekedni kezdett, és 2007-ben 13,7 százalékpontot ért el, majd 2008-ban 13,2 százalékpontra csökkent.

Az alacsony magyar foglalkoztatási mutatók szorosan összefüggnek a részmunkaidős foglalkoztatás szűkös elterjedtségével

A nők foglalkoztatási szintje 1990-ben még kb. 18 százalékponttal felülmúlta az Európai Unió tagállamainak átlagos mutatóját, 2000-ben viszont már (az EU-15 országok átlagát tekintve a nemzetközi összehasonlításra használt 15-64 évesek körében) 4,5 százalékponttal alacsonyabb volt annál. A férfiak foglalkoztatási rátája ennél is rosszabb volt: 2000-ben 9,8 százalékpontos elmaradást mutatott az EU-15 tagállamok átlagától.  Azóta (a 2004-2007-es időszak EU-27 átlagát tekintve) a férfiaknál javulás következett be, a nőknél viszont romló tendenciára figyelmeztetnek az adatok. Az adatok fényében megállapítható, hogy 2007-ben a nőknek 7,4, a férfiaknak 8,5 százalékponttal volt alacsonyabb a foglalkoztatási mutatója, mint az EU-27 tagállamainak az átlaga.

A munkavállalás szempontjából ideálisnak tekintett 25-54 éves nők foglalkoztatási rátája 2000-ben még 1 százalékponttal meghaladta az EU-15 átlagos mutatóját, ami akkor 65,7%-ot ért el. Azóta itt is nő a lemaradásunk: 2004-ben 1,7, 2007-ben 3,5 százalékponttal volt alacsonyabb az ilyen korú nők foglalkoztatása Magyarországon az EU-27 átlagához képest.  2000-ben a férfiak közül nálunk 8,1 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint az EU-15 átlagában. A lemaradást (az EU-27 átlagához képest) 2007-re 5,5 százalékpontra sikerült csökkenteni.

Az alacsony magyar foglalkoztatási mutatók szorosan összefüggnek a részmunkaidős foglalkoztatás szűkös elterjedtségével, amely nem új jelenség. 2007-ben a 15-64 éves férfiak 2,5%-a, a nőknek pedig 5,5%-a dolgozott részmunkaidőben, szemben az EU-27 tagállamainak 7,0, illetve 30,7%-os átlagával. Az alacsony részmunkaidős foglalkoztatás miatt Magyarország jóval előbbre kerül a nők foglalkoztatási rátája alapján felállított rangsorban, ha annak értékét nem létszámarányosan, hanem teljes munkaidőre átszámított létszámban határozzuk meg. Ez esetben ugyanis az EU-27 átlagához képest a foglalkoztatási ráta tekintetében fennálló lemaradásunk minimalizálódik, a nőknél pedig ki is egyenlítődik.

A 2004-2007 közötti időszakban a korábban csökkenő munkanélküliség ismét növekedésnek indult. A hazai munkanélküliség alakulása ellentétes irányú volt, mint az EU-27 mutatójának alakulása. Az is új jelenség volt, hogy ebben az időszakban a nők munkanélküliségi rátája magasabb lett, mint a férfiaké, ami ezt megelőzően még nem fordult elő a rendszerváltozás óta. 2007-ben több tartós munkanélküli is volt a nők között (47,2 %), mint a férfiak körében (46,5 %).  

Az Európai Unió tagállamaiban a nők átlagkeresete 1995-ben mintegy 17%-kal maradt el a férfiakétól. Ez a különbség 2006-ra 15% körülire változott. Magyarországon a 2002 előtti években a nők kereseti helyzete ennél kedvezőtlenebbül alakult, kereseti hátrányuk meghaladta a 20%-ot. A 2002 utáni években azonban jelentősen szűkült a nemek szerint mért kereseti rés – 2005-2006-ban 11%-ra –, és ezzel Magyarország az Unióban az átlagosnál kisebb kereseti különbséggel rendelkező tagállamok közé került. Az Unió 2009-től a nemek szerinti kereseti különbségekre vonatkozóan olyan uniós szinten harmonizált statisztikai adatok közlésére tért át, amelyek az előzőekben ismertetettekkel nem összehasonlíthatóak, és jellemzően magasabb értékeket adnak. Ezen új adatok szerint a magyar nők kereseti lemaradása 2006-ban 14,4%, 2007-ben 16,3% volt a tagállamok összességére számított 17-18% körüli hátránnyal szemben. A nemzetgazdasági kereseti rés csökkenésében szignifikáns szerepet játszottak a költségvetési szféra 2001-ben kezdődő kereset-kiigazításai, hiszen e szférát a női foglalkoztatottak dominanciája jellemzi, a közszférában a munkát vállalók 68%-a közülük kerül ki. A bérek kiigazításában tehát nagyobb volt a nők érintettsége, mint a férfiaké. A nők bérelmaradása elsődlegesen nem annak tulajdonítható, hogy azonos munkáért nem azonos bért fizetnek a férfiaknak és a nőknek, hanem annak, hogy a két nemhez tartozók eltérő típusú munkát végeznek. Ennek egyik tényezője, hogy a nők ágazati-foglalkozás szerinti összetétele lényegesen eltér a férfiakétól.

A nők foglalkozási struktúrában elfoglalt, átlagosnál rosszabb pozíciója nemcsak a nőknek a férfiakénál kisebb keresetében tükröződik vissza, hanem az ebből származtatott szociális jövedelmek alacsonyabb szintjében is. Ezek közül a nők öregségi nyugdíját emeljük ki, ami 2007-ben mintegy 25%-kal volt alacsonyabb a férfiakénál. Ez az elmaradás – a munkaerő-piaci pozíciók különbözőségén túl – arra vezethető vissza, hogy a nők szolgálati ideje átlagosan 2-3 évvel rövidebb volt, mint a férfiaké, továbbá az előrehozott nyugdíjazásnál a nők az utóbbi években még kedvezőbb feltételek mellett, a férfiakéhoz képest korábban mehettek nyugdíjba.

A 90-es évek eleje-közepe óta megfigyelhető az a tendencia, hogy a nők foglalkoztatási rátája tartósan, több mint 10%-ponttal alacsonyabb a férfiakénál. Ez azt vetíti előre, hogy vélhetően a nők közül kevesebben szereznek majd a későbbiekben nyugdíjjogosultságot, és a nyugdíjak színvonalában is nagyobb lesz az eltérés a nemek között. Számolni kell azzal is, hogy a nők 5-6 évvel tovább élnek, és az egyedül élők között várhatóan jelentősen több lesz a nő, mint a férfi.

Magyarországon az atipikus munkavégzés kevéssé elterjedt. Ennek egyik oka, hogy mind a munkáltatók, mind a munkavállalók kevéssé ismerik a lehetőségeket, valamint fenntartásaik vannak a hagyományostól eltérő modellekkel szemben. A részmunkaidő hazai elterjedtsége szűkös. 2008-ban a foglalkoztatottak csoportján belül a férfiak 3,3%-a, a nőknek pedig a 6,2%-a dolgozott részmunkaidőben nálunk, szemben az EU27 tagállamának 7,9, ill. 31,1%-ával (2008-as adat).

2010. januárjától a közszférában a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket saját kérésükre kötelező részmunkaidőben foglalkoztatni legfeljebb a gyermek hároméves koráig. A munkáltató a munkavállaló írásos kérésére köteles a kinevezést módosítani és heti húsz órának, illetve a korábbi kinevezés szerinti munkaidő felének megfelelő munkaidőt, illetve az ezzel arányos illetményt megállapítani. A részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó új szabályok a bírák kivételével (a rájuk vonatkozó kétharmados szabály módosítására az ellenzék támogatásának hiányában nem kerülhetett sor) minden állami szerv által foglalkoztatottra (azaz a közalkalmazottak és köztisztviselők mellett az ügyészekre, a katonákra, illetve a rendőrökre, a tűzoltókra) kiterjed (2009. évi CXXVI. törvény egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról).