Kína aggódik az iráni atomprogram miatt
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 16. 12:12A vezető kínai diplomata ezt azután mondta, hogy Pekingben egyórás megbeszélést folytatott vendégével, David Miliband brit külügyminiszterrel. Jang újságírók előtt emlékeztetett arra, hogy a iráni nukleáris dosszié a nemzetközi közösség egyik középponti kérdése, s Kína még mindig diplomáciai megoldást keres a válságra. Utalt rá, hogy már korábban is jelezte: véleménye szerint a szankciók nem hozhatnak alapvető változást az iráni nukleáris kérdésben, s végső soron békés tárgyalásokkal kell megoldani azt.
Kína reméli, hogy valamennyi érintett fél - vele közösen - konstruktív lépéseket tesz a helyzet romlását megelőzendő, s azon fáradozik, hogy erőfeszítéseivel fokozatos haladást érjen el a párbeszéd és a tárgyalások útján - hangoztatta a kínai külügyminiszter. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy országa szorosabb kapcsolatot tart majd fenn az érintettekkel, miközben továbbra is a kérdés diplomáciai megoldására törekszik.
Az iráni nukleáris program kezelése "valamennyiünk számára próbatétel" - állapította meg Miliband a tájékoztatón, s megjegyezte, hogy Kína jelezte fokozódó aggodalmát az ügyben. Mint mondta, Nagy-Britannia és Kína egyaránt azt szeretné, hogy Irán tartsa magát az atomsorompó-szerződésben vállalt kötelezettségeihez, és szorosan együtt fognak munkálkodni azon, hogy ezt el is érjék.
A nyugati hatalmak azt szeretnék, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb büntető határozatokat hozna Iránnal szemben, de a vétójoggal rendelkező Kína ennek támogatására egyelőre nem mutatott hajlandóságot.
Friss híreink
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





