Nagyértékű adócsalás, körözik az MTK volt játékosát

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 16. 13:47
Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárd forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség, az eddigi nyolc gyanúsítottból heten már előzetes letartóztatásban vannak, egy személy - Katzenbach Imre, az MTK volt labdarúgója ellen - pedig körözést adtak ki.

Fröhlich Zsolt, a VP Központi Bűnüldözési Parancsnokságának parancsnokhelyettese a vámhatóság sajtótájékoztatóján elmondta: a Budapest és Pest megye területén március 10-én végrehajtott akcióban több mint 30 helyszínen, közel 260 vámnyomozó és járőr, valamint a MERKUR bevetési egység, a Készenléti Rendőrség Terrorelhárító Szolgálat és a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vettek részt.

Hangsúlyozta: az eljárás indokolt és arányos volt, mert a gyanúsítottak közül többen fegyverrel rendelkeztek, s fennállt a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. A parancsnokhelyettes ismertette: a VP KBP március 4-én rendelt el nyomozást különösen nagy adóhiányt okozó adócsalás és pénzmosás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, az adatgyűjtés több hónapig folyt.

A VP pénzmosás elleni egysége a vizsgált hároméves időszakban az érintett cégekre és magánszemélyekre vonatkozóan 32 bejelentést kapott összesen 11,4 milliárd forint összegű gyanús utalással vagy pénzfelvétellel kapcsolatban. Fröhlich Zsolt elmondta, több, elsősorban építőipari tevékenységet folytató vállalkozás bankszámláiról 2007-2009. között jelentős mennyiségű készpénzt vettek fel úgy, hogy az érintett vállalkozások nem tettek eleget adóbevallási és adóbefizetési kötelezettségüknek.

Az építőipari vállalkozások által kiállított költségszámlák mögött nem voltak valós gazdasági ügyletek, csak a pénzösszegek továbbutalásának igazolásául szolgáltak, s a fiktív számlát kiállító vállalkozások bankszámláiról a pénzt tovább utalták a következő fantomcég bankszámlájára abból a célból, hogy a pénz eredetét eltitkolják.

A nyomozás eddigi adatai szerint a vizsgált időszakban közel 10 milliárd forint értékű pénzmosásra került sor, közel 20 vállalkozásnál pedig mintegy 3 milliárd forint összegű adóhiányt állapítottak meg. A cégláncolatok alján található "fiktív" vállalkozások bankszámláiról közel 12 milliárd forint készpénzt vettek fel. A vállalkozások azonos személyi körhöz köthetően működtek, és jellemzően egy Budapesten bejegyzett, informatikai szolgáltatással foglalkozó cég bevételeihez kapcsolódó adócsalás elleplezését szolgálták.

A vállalkozást a VP nem nevesítette, csupán annyi derült ki, hogy a cég bevételei döntően állami megbízásból származnak, és a 10 milliárdos pénzmosásból 6,5 milliárd forintnyi hozzá kapcsolódik, továbbá 2007-2009. között mintegy 7,5 milliárd forint fiktív tartalmú költségszámla felhasználásával közel 2 milliárd forint adóhiánya keletkezett.

Az MTI úgy tudja, hogy az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt.-ről van szó. Az Eclipse 2009. december 31-én hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás során nyert el nettó 4 milliárd 950 millió forintot a járművek előzetes eredetiségének hatósági megállapítását támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére. A korábban eredetiségvizsgálattal foglalkozó cégek szerint ezt az tette lehetővé, hogy a kormány 2009. december 22-én egyeztetések nélkül hozott rendeletben mondta fel 2011 januárjáig szóló szerződésüket. A cégek januárban feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, gazdasági titok megsértése és hivatali visszaélés miatt.

A Népszabadság a múlt héten azt írta, hogy az ügy kínosan érintheti a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat: az Eclipse rendre nemzetbiztonsági okokból titkosított pályázatokon nyert, az egyik pénzmosással gyanúsítható segítőjük pedig egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló cég biztonságtechnikai vezetője volt.

A parancsnokhelyettes elmondta: az akció során jelentős mennyiségű dokumentumot, bizonylatot és egyéb adathordozót, valamint kilenc nagy értékű gépkocsit - köztük Porschét, Ferrarit, Mercedest - és mintegy 30 millió forint értékű valutát és forintot foglaltak le. A bűncselekménnyel gyanúsított magánszemélyek és vállalkozások bankszámláin eddig közel 52 millió forintot zároltak.

Az egyik elfogott személy lakásán csekély mennyiségű kábítószert - feltehetően hasist - találtak, ami miatt a pénzügyőrök feljelentést tettek a rendőrségen. A 45 éves, sülysápi Katzenbach Imre neve mintegy két hónapja merült fel az egyik céggel kapcsolatban; a vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára. Az elkövetői kör még bővülhet.  Az ügyben az adóhatóság is vizsgálódott, feljelentését a napokban várják.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19332
-1.99 %
 
MOL
19650
-2.70 %
 
MTELEKOM
531
-0.56 %
 
OTP
4019
-2.81 %
 
RICHTER
38800
-0.50 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.02
-0.46
 
USD/HUF
218.67
-1.35
 
CHF/HUF
240.35
-0.53
 
EUR/USD
1.3296
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.92
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu