Valószínűleg a férj végzett családjával Tényőn

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 16. 14:27
Nagy valószínűséggel a pszichiátriai kezelés alatt álló férj ölte meg feleségét, két gyermekét, majd saját magát Tényőn - közölte a rendőrség.

A férfi baltával követhette el tettét, majd késsel, illetve motoros láncfűrésszel végzett magával - mondta Bánhalmi Zsolt ezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a családi drámáról Győrben tartott sajtótájékoztatón. A harmincas éveikben járó szülők, valamint nyolc- és ötéves kislányaik holttestét hétfő este találták meg tényői családi házukban.

A férfi - akit másfél-két hónapja elhatalmasodó hipochondriája miatt kezeltek - hétfő reggel nyolc óra tájban adott magáról a külvilágnak életjelet, s feltehetőleg az ezt követő egy órában végzett két gyermekével, majd feleségével; később mindhármuk holttestét a gyerekszobába vitte, paplannal betakarta, majd saját maga megölésére tett kísérletet.

Előbb felvágta ereit, majd több alkalommal mellbe szúrta magát, és amikor így sem sikerült véget vetnie életének, előbb homlokát feszítette a láncfűrész fogó pengéjének, majd a torkát vágta el a géppel. A rendőrségnek van olyan információja, hogy az elkövető édesapja is öngyilkos volt.

Újságírói kérdésre elhangzott: a család jó körülmények között élt, anyagi problémáik nem voltak, ahogy a cselekményre esetleg okot adó más körülményre sem derült eddig fény.

Szabadfi Árpád dandártábornok, megyei főkapitány közlése szerint lefolytatják a teljes nyomozást, ami akár hónapokba is telhet. Ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy az apa követte el a cselekményt - halála, mint büntethetőséget kizáró ok miatt - megszüntetik az eljárást.

Közlése szerint kizárták, hogy a férj más kezétől halt volna meg; "kivégzésszerű támadás történt, nem volt esélye sem a kisgyerekeknek, sem a feleségnek" - jelentette ki a megyei rendőr-főkapitány, akinek közlése szerint a történtek rekonstruálása mellett az okok keresése a nyomozás feladata. A rokonok foglalkozásának nincsen jelentősége az ügyben - hárította el Szabadfi Árpád azt a kérdést, hogy valóban a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársa a férj testvére.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.21
-0.27
 
USD/HUF
218.91
-1.11
 
CHF/HUF
240.53
-0.35
 
EUR/USD
1.3290
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.25
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu