Egymást kóstolgatják az uniós pénzügyminiszterek

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 16. 14:58
Javulás tapasztalható Európában a pénzügyi piacok működésében, de a helyzet még törékeny, nem tekinthető normálisnak - állapították meg brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok pénzügyminiszterei.

A helyzetértékelés, amelyet folyamatosan frissítenek az unió szakemberei, azt hivatott elősegíteni, hogy a tagországok majd a megfelelő időben, egymással összehangolt módon tehessék meg azokat a lépéseket, amelyek a válság miatt átmenetileg szükségessé vált ösztönző intézkedések felszámolásának folyamatába - az úgynevezett "exit stratégia" megvalósításába - illeszkednek.

A miniszterek tanácskoztak a fizetési nehézségekkel küszködő Görögország helyzetéről is. A 27-ek - derült ki Olli Rehn pénzügyi EU-biztos szavaiból - lényegében megerősítették azt az álláspontot, amelyet már hétfő este megfogalmaztak az euróövezet 16 országának előzetes tanácskozást tartó pénzügyminiszterei. 

Eszerint Görögországnak jelenleg nincs szüksége pénzügyi mentőövre, és valószínűleg nem is lesz, mert az athéni kormány költségvetési kiadáscsökkentő, illetve bevételnövelő intézkedései helyes irányba mutatnak. Abban az esetben azonban, ha mégis meg kellene segíteni a görögöket, akkor a tagországok megtennék a szükséges összehangolt lépéseket. E lépésekről kevés konkrétumot árultak el, csupán azt, hogy kétoldalú alapon nyújtanának támogatást Athénnak, nem tervezik a hitelgaranciák eszközének az alkalmazását, valamint - ha egyáltalán elhangzik görög segélykérés - az uniós választ az állam-, illetve kormányfők szintjén kell majd megadni.

Görögországtól azt várja el az EU, hogy a 2010-re prognosztizált 12,7 százalékos költségvetési hiányt 4 százalékponttal, azaz 8,7 százalékra faragja le. Az uniós pénzügyminiszterek legközelebb május közepén tekintik át, hogyan haladnak a görögök.

Az EU-országok pénzügyminisztereinek tanácskozásán - egy másik napirendi pont keretében - éles vita bontakozott ki a franciák és a britek között a kockázati tőkealapok (hedge funds) megítéléséről, az ilyen alapokban megtestesülő veszélyekről, a nagyobb fokú ellenőrzés szükségességéről. London - az ilyen, nagy mértékben spekulatív jellegű befektetési alapok Mekkája - minden erővel igyekszik ellenállni a drákói ellenőrzés mellett kardoskodó francia törekvésnek. Miután nem járt eredménnyel a spanyol elnökség kompromisszumkeresése, a kérdést félretették, és nem tartottak róla szavazást, amelyen a britek minden jel szerint teljesen egyedül maradtak volna. 

A britek amiatt is kellemetlen érzésekkel ülték végig a keddi brüsszeli tanácskozást, hogy előre kitudódott: az Európai Bizottság szerdán erőteljesebb deficitcsökkentésre fogja felszólítani Londont. Alistair Darling, brit pénzügyminiszter ezt brüsszeli nyilatkozatában elutasította, mondván, nem lenne bölcs dolog veszélyeztetni a még gyenge gazdasági fellendülést, márpedig ha eleget tennének Brüsszel követelésének, azzal 25 milliárd fontot vonnának ki a brit gazdaságból.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19365
-1.82 %
 
MOL
19750
-2.20 %
 
MTELEKOM
531
-0.56 %
 
OTP
4016
-2.88 %
 
RICHTER
38870
-0.32 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.20
-0.28
 
USD/HUF
219.06
-0.96
 
CHF/HUF
240.55
-0.33
 
EUR/USD
1.3285
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.90
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu