Vége az amerikai gazdaság szabadesésének
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 16. 17:15A gazdaság pályája az elmúlt egy évben az irányíthatatlan zuhanásból hozzávetőleges stabilitásra váltott - olvasható abban a közös nyilatkozatban, amelyet Timothy Geithner pénzügyminiszter, Peter Orszag, a Fehér Ház költségvetési hivatalának vezetője, valamint Christina Romer, az elnök melletti gazdasági tanácsadó csoport vezetője készített egy kongresszusi meghallgatásra.
A helyzetet elemezve arra a következtetésre jutottak: bár a munkahelyek megszűnése egészen csekélyre csökkent, valószínűleg "még egy darabig" eltart, amíg a foglalkoztatottságban javulás kezdődik. "Idén már nem várható erőteljes csökkenés a foglalkoztatottság terén" - jósolták, ugyanakkor nem zárták ki, hogy a munkanélküliség az elkövetkező hónapokban még enyhén emelkedhet. A ráta jelenleg 9,7 százalék.

A Fehér Ház gazdasági szakemberei méltatták, hogy az Obama-kormány visszaterelte medrébe a gazdaságot, ugyanakkor hibáztatták a Bush-kormányt, amiért óriási pénzügyi felfordulást hagyott hátra.
Számításaik szerint az Obama-kormány kiigazító lépései nélkül a költségvetési hiányok összege a következő 10 évben elérné a 10,6 ezer milliárd dollárt. Hangsúlyozták, hogy lépések történtek a deficit mérséklésére. Az Obama-adminisztráció előrejelzése szerint a szeptember 30-án záruló idei költségvetési évben a hiány 1,56 ezer milliárd dollár lesz, jövőre 1,27 ezer milliárd dollárt terveznek.
Geithner pénzügyminiszter a képviselőházi bizottsági meghallgatáson kijelentette: nem lát esélyt arra, hogy a nagy hitelminősítő intézetek lerontsák az Egyesült Államok kiváló, "Aaa" adósosztályzati besorolását. Hangsúlyozta: a hitelminősítők, a befektetők és egyáltalán az amerikaiak azt látják, hogy megvan a politikai akarat a pénzügyi helyzet rendbetételére. Ennek kapcsán emelte ki, hogy az Obama-kormány a következő 4-5 évben erőteljesen csökkenteni fogja a költségvetési hiányt.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





