A görög hír begyújtotta a rakétát a BÉT-en

Gazdasági Rádió, 2010. március 16. 17:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726 pontos, 3,1 százalékos emelkedéssel, 23.936 ponton zárt kedden, a forint éves csúcsra került az euróval szemben.

A görög adósbesorolásról érkező hír kedvezően hatott a piacokra, például a frankfurti DAX 1,4 százalék feletti pluszba került, de a BUX-nak is jókora löketet adott a hír- mondta rádiónknak Sándor Dávid, a portfolió.hu elemzője.

Az OTP részvények teljesítettek a legjobban, a bakpapírok kapcsán már a múlt héten érkeztek pozitív befektetői vélemények, az OTP részvények ára 5,53 százalékkal 6.700 forintra nőtt. A Magyar Telekom 3,4 százalék került feljebb 750 forintra, ami az ún. osztalékralinak köszönhető a portfolio.hu elemzője szerint.

A Mol árfolyama 2,7 százalékkal 20.390 forintra erősödött, a Richter 0,7 százalékkal emelkedett 42.690 forintra.

A S&P bejelentése a görög adósbesorolásról a forint piacán is emlkedést hozott, éves csúcsán is járt a tőzsdezárás idején a magyar deviza az euróval szemben.

Itt meghallgathatja a tőzsdei tudósítást, Sándor Dávidot Borbély Péter kérdezte:

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19436
-1.46 %
 
MOL
19825
-1.83 %
 
MTELEKOM
531
-0.56 %
 
OTP
4050
-2.06 %
 
RICHTER
38940
-0.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.84
0.36
 
USD/HUF
220.43
0.41
 
CHF/HUF
241.17
0.29
 
EUR/USD
1.3249
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.76
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu