Lettország nem adja fel, 2014-ben jön az euró

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 16. 17:38
A lett kormány 2014. január 1-ét jelöli meg az euróbevezetés stratégiai céldátumaként: a legújabb gazdasági előrejelzések szerint addig teljesíthetők a maastrichti kritériumok.

Lettországnak - sok más országhoz hasonlóan - elsősorban az államháztartási hiány GDP-hez viszonyított 3 százalékos küszöbértékével kapcsolatban mutatkoznak nehézségei. A deficit jelenleg 8 százalék, a céldátumig szigorú takarékossági politikával akarják 3 százalék alá szorítani.

A szomszédos Észtország már jövőre csatlakozni akar az euróövezethez, az észt törekvéssel kapcsolatos európai bizottsági állásfoglalás a következő hetekben várható. Litvánia - nem hivatalosan - ugyancsak 2014-re teszi az euró bevezetését.

Lettország bruttó hazai terméke (GDP) 18 százalékkal csökkent 2009-ben az egy évvel korábbihoz képest, így a 2,2 millió lakosú ország szenvedte meg leginkább a válságot tavaly az egész Európai Unióban.

Lettország 2008 decemberben 7,5 milliárd eurós készenléti hitelkeretet kapott az IMF szervezésében az IMF-től (1,7 milliárd euró), az EU-tól (3,1 milliárd euró), a skandináv országoktól (1,8 milliárd euró), a Világbanktól (400 millió euró), Csehországtól (200 millió euró), Lengyelországtól(100 millió euró), Észtországtól (100 millió euró) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD, 100 millió euró), 2011 eleji lejáratra.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.09
-0.39
 
USD/HUF
218.83
-1.19
 
CHF/HUF
240.30
-0.58
 
EUR/USD
1.3290
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.48
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu