Programok ilyen bizonytalan környezetben

Gazdasági Rádió, 2010. március 16. 18:10
A Fidesz helyesen teszi, hogy óvatosan fogalmaz, és nem dobálózik számokkal a múlt héten megjelent választási programjában – véli Csaba László közgazdász.

A szakértő szerint a gazdaság valós helyzetét és a kilátásokat is bizonytalanság övezi, ezért elég a fő irányokat felvázolni. Csaba László ugyanakkor hozzátette, hogy az ellenzéki párt illúzióba ringatja magát, hiszen belső piac híján felesleges bármit is ígérni a hazai vállalkozásoknak, és garantálni egy millió új munkahely létrejöttét tíz év alatt.

A CEU profeszora szerint nagyfokú bizonytalanság tapasztalható most Magyarországon, ami részben a számokból, részben az általános hangulatból adódik, hiszen a nyugdíjkorhatár emelése, vagy az állami támogatások csökkenése negatívan érinti az embereket.

A magas adóterhek csökkentése a Fidesz és az MSZP programjában is előkerült. A szakember szerint a belső piac helyzetén javítani kell minél hamarabb, ugyanis enélkül továbbra is problémás a fellendülés, vagy akár a munkahelyteremtés, az alacsony, vagy a nem megfelelő szakmai képzettség is jelentős gondot jelent, nem segíti, sőt hátráltatja a vállalkozások működését, így a belső kereslet fellendülését. A hazai gazdaság egyik átka még a túlduzzasztott bürokrácia. Túl sokan élnek az államból és túl kevesen a piacból.

Csaba László úgy véli, hogy változtatni kell az uniós pénzek elosztásán is, ugyanakkor pozitív kivétel az elmúlt időszakban a mezőgazdasági források felhasználása, ugyanis itt szélesedett a pénzek felhasználásának köre.

A CEU professzora beszélt az MSZP programjáról is, melyben szerinte a mostani kormányzati elképzeléseket látjuk viszont, ilyen sokévi kormányzás után alacsony lehet a hitelessége, a program azonban nem felelőtlen gondolathalmaz Csaba László szerint, hanem túlságosan földhözragadt.

Csaba László közgazdászt Meizer Gábor kérdezte, a beszélgetés hossza 8 perc 46 másodperc:

 
 
article pic Javuló esély az idei recesszió elkerülésére Habár az ipari termelés decemberi adatai lassulást mutatnak, a tavaly nyáron-ősszel tapasztalt megtorpanáshoz képest a jelenlegi adatok mindenképpen optimistább képet mutatnak, hiszen továbbra is növekedésről beszélhetünk.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19859
1.03 %
 
MOL
20450
0.89 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4115
0.61 %
 
RICHTER
39370
1.98 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.65
-1.05
 
USD/HUF
217.37
-1.17
 
CHF/HUF
238.57
-1.17
 
EUR/USD
1.3276
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.58
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu