Több milliós büntetés a Budapest Nyugdíjkasszáknak

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 16. 19:47
Két-két millió forint bírságot szabott ki a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztárra és a Budapest Magánnyugdíjpénztárra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A büntetések a kiszabható bírságtartomány alsó negyedébe esnek.

A felügyelet 2009. augusztus 14. és szeptember 16. között célvizsgálatot végzett a kasszáknál, ami a 2007. január 1-jétől a vizsgálat megkezdéséig tartó időszakra terjedt ki - derül ki a felügyelet honlapján publikált határozatokból.

A PSZÁF mindkét nyugdíjkassza esetében megállapította, hogy a választható portfóliós rendszer indulása, azaz 2009 óta az "osztatlan számlának" nevezett bankszámlán lévő pénzek tartalékok és portfoliók közötti napi szintű megosztásával teremtettek, illetve teremtenek napi egyezőséget az egyes tartalékok, illetve a portfóliók eszköz- és forrásoldala között.

A nyilvántartási rendszer sajátos működése miatt a pénztár mindkét ágazatánál jelentős készpénzállományt- esetenként több száz millió forintot- tartottak a bankszámlán, aminek célja a felügyelet szerint az volt, hogy a pénztár egyszerűen kezelje az eszközök portfólióba történő helyezését és kivonását. 

A vizsgálat az önkéntes nyugdíjpénztár esetében megállapította azt is, hogy a pénztár a beérkező pénzügyi tételeket nem azonosította be folyamatosan. Kifogásolta azt is, hogy az önkéntes kassza néhány, portfóliót váltó tag esetében nem a tag által kért, vagy a szabályzatban rögzített fordulónapi árfolyammal hajtotta végre a portfólió váltást. A távozó tagokkal kapcsolatos elszámolások során az önkéntes pénztár jellemzően a szabályzatában meghatározott határidőben számolt el a tagokkal, néhány esetben azonban határidőn túli kifizetés volt, s ezeknek a tagoknak nem fizetett késedelmi kamatot.

A magánnyugdíjpénztárnak egyebek között át kell tekintenie a tagokkal való elszámolásokat, és rendeznie a negatív számlaegyenlegeket, az önkéntes nyugdíjpénztárat pedig egyebek között arra kötelezte a PSZÁF, hogy vizsgálja felül a pénztártagokkal való 2009. évi elszámolásokat, és a módosított adatok figyelembevételével készítse el a pótelszámolást.

A felügyelet felszólította a nyugdíjkasszákat arra, hogy szüntessék meg az informatikai és elszámolási hiányosságokat. A pénztáraknak az igazgatótanács által jóváhagyott, határidőket és felelősöket tartalmazó intézkedési tervet kell készíteniük, különös figyelmet fordítva az informatikai stratégiára, fejlesztési tervekre.

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19514
-1.07 %
 
MOL
19935
-1.29 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4072
-1.52 %
 
RICHTER
38970
-0.06 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.69
-0.79
 
USD/HUF
218.68
-1.34
 
CHF/HUF
240.25
-0.63
 
EUR/USD
1.3290
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.23
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu