A XXI. század iskolája?
Gazdasági Rádió, 2010. március 18. 17:55Egyedülálló regionális tudásközpont jön létre a Fővárosi Önkormányzat és az Európai Unió segítségével Dél-Pesten. A Szily Szakképző Központban 6200 diák tanulhat majd a csúcstechnológiájú berendezéseken. A projekt a félidejénél tart, a központ a tervek szerint a következő tanévben nyitja meg kapuit a diákok előtt.
2007-ben lépett életbe az a törvény, amely a szakképzést jelenleg szabályozza. Ez alapján 2008-ban 12 budapesti TISZK, vagyis térségi integrált szakképző központ létrehozásáról döntött a fővárosi önkormányzat – idézte a kezdeteket a Szily Térségi Integrált Szakképző Központ projektjének vezető menedzsere.

Frank István hozzátette: a TISZK egy olyan intézményi társulás, amely különböző szakképző iskolák között jön létre. Az együttműködés során nem szűnnek meg az egyes intézetek, hanem ehelyett inkább összehangolják a működésüket, és ezáltal hatékonyabbá válik az oktatás.
A Szily TISZK egy több mint egymilliárd forint értékű programot jelent. A projekt legnagyobb beruházása egy új szakképző központ létrehozása, ahol épületgépész, elektrotechnikus, informatikus és nyomdász diákok tanulhatnak majd a jövőben.
A projekt még tavaly márciusban indult, ekkor írták alá ugyanis a szakképző központ működését megalapozó támogatási szerződést.
A további részletekről Frank Istvánt, a Szily Térségi Integrált Szakképző Központ projektjének vezető menedzserét Sipos Anikó kérdezte.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





