Leépített, de milliós bért vett fel a New York Times vezetője

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 17. 20:37
Janet Robinsonnak, a The New York Times Co. amerikai médiavállalat vezetőjének tavaly több millió dolláros jövedelme volt, miközben a cég egyik vezető kiadványa, a The New York Times napilap száz szerkesztőségi hely megszüntetését és költségcsökkentéseket jelentett be.

Sajtójelentések szerint Janet Robinson 2009-ben 4,9 millió dollárt kapott munkájáért. A cég vezérigazgatójaként nemcsak a vezető New York-i újság működését ellenőrzi, hanem ő felel a vállalatcsoporthoz tartozó The Boston Globe és az International Herald Tribune lapért, valamint egyéb regionális újságokért.

A 60 éves Robinson fizetése tavaly ugyan 4 százalékkal 962 ezer dollárra apadt (ez havi 15,5 millió forintnak felel meg), de 2,3 millió dollár jutalmat vett fel, a 2008-as összeg négyszeresét. Jövedelmében 1,6 millió dollár értékű részvényopció is szerepelt.

Az Egyesült Államok legtekintélyesebb napilapjai közé tartozó The New York Times tavaly bejelentette, hogy megszüntet száz helyet szerkesztőségében, ez 8 százalékos leépítést jelentett. A lap 2008-ban hasonló takarékossági intézkedést hajtott végre. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan hány újságírót bocsátottak el.

A reklámbevételek évek óta tartó egyenletes apadása miatt szinte minden amerikai lap drasztikus megszorító intézkedésekre kényszerül. A The New York Times az idén bejelentette, hogy valamilyen formában fizetőssé fogja tenni az újság on-line tartalmát. Tavaly csökkentették a szabadúszó újságírók keretét, és az alkalmazottak fizetései körülbelül 5 százalékkal csökkentek.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.21
-0.27
 
USD/HUF
218.90
-1.12
 
CHF/HUF
240.56
-0.32
 
EUR/USD
1.3290
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.30
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu