Mi segítené a cégek versenyképességét?
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 18. 12:45A MTI-nek csütörtökön eljutatott eredményekből kiderül: a megkérdezett 700 vállalkozás csaknem ötöde az adózási helyzet javulását és a vállalkozóbarát törvényeket, és ugyanennyien a megrendelések növekedését tartják fontosnak ahhoz, hogy cégük versenyképessége javuljon 2010-ben.
A gazdasági vagy iparági fellendülés a megkérdezett vállalkozások 17 százaléka szerint javítana versenyhelyzetükön. A versenyképesség növelés szempontjából középmezőnyben végzett tényezőket - a finanszírozási feltételek javítása és az állami támogatások növelése, valamint vevők helyzetének javulása, új piacok elérése, árfolyamok javulása - durván minden tizedik vállalkozás tartja fontosnak - mutat rá felmérés.
Ágazati szempontból jelentős az eltérés a vállalkozások között, hogy mely tényezőket tekintik fontosnak versenyképességük növeléséhez. Az ipari cégek szempontjából a megrendelések növekedése jelentené az elsődleges kiugrási lehetőséget, a kereskedelemben azonban az adózási környezet pozitív változását tartják különösen fontosnak. A szolgáltatóiparban a gazdasági és ipari fellendülést jelölték meg az elsődleges versenyképességet növelő tényezőként, míg a mezőgazdasági cégek az árfolyamok javulását, a forint stabilizálódását tartják a legfontosabbnak.
A K and H és a GfK piackutató 2004 óta készíti el a mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett bizalmi index kutatást. A felmérés célja a magyarországi székhelyű, 1 milliárd forint éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése. Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás megkérdezésével történik.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





