Brüsszel csak tapasztalatokat gyűjt kvóta-ügyben

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 18. 18:04
Nem szabálysértési eljárásban vizsgálja az Európai Bizottság a magyar szén-dioxid-kibocsátási kvóta ügyet, hanem elsősorban tapasztalatokat gyűjt az új uniós regisztrációs rendszer kialakításához - tudta meg az MTI Brüsszelben, az unió végrehajtó testületénél.

A bizottság egyik szóvivője elmondta azt is, hogy a témáról már folytattak konzultációkat a magyar illetékesekkel.

A szóvivő megismételte a Financial Times Deutschland című napilapban megjelent azon bizottsági kommentárt, miszerint az uniós testületet meglepte és aggodalommal töltötte el az ügy.

A brüsszeli tájékozódás fő célja, hogy segítsen megállapítani, milyen kiskapukat kell még bezárni az új rendszer kialakítása során - erősítette meg.

"Azt vizsgáljuk, mi történt pontosan", az esetleges szabálytalanság hogyan történhetett meg, illetve "milyen következtetéseket lehet levonni az esetből az új regisztrációs rendszer kialakítása során" - mondta az illetékes.

Egyes kvóták jogtalan újrahasznosítására utaló jelek miatt szerdán felfüggesztették a kereskedelmet a CER (Certified Emission Reduction) kvótákkal a párizsi BlueNext, az oslói Nord Pool és a müncheni Greenmarket kvótakereskedelmi piacokon. Az ügyben érintett, úgynevezett kiotói kvótákat a magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) értékesítette a napokban a Hungarian Energy Power Kft.-nek.

A kft. a kvótákat egy londoni kereskedőháznak adta tovább, a kereskedőház pedig az Európai Unió egyik legnagyobb kereskedőházának, ahonnan egy japán céghez kerültek. Azt egyelőre sem a környezetvédelmi tárcánál, sem pedig a Hungarian Energy Power Kft. -nél nem tudják, hogy a kvóták egy része miként kerülhetett vissza az európai piacra - ha ezekről a kvótákról van egyáltalán szó -, ahová nem lett volna szabad.

A brüsszeli szóvivő azt is elmondta: nincs tudomása arról, hogy Magyarország mellett más tagállamok kvótáiról is szó lenne.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.16
-0.32
 
USD/HUF
218.83
-1.19
 
CHF/HUF
240.55
-0.33
 
EUR/USD
1.3293
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.41
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu