Több tucat gödöllői nyúlta le gázzal a TIGÁZ-t

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 18. 20:35
Illegális gázbekötésekért, illetve gázlopásért kell felelnie több tucat gödöllői és környékbeli embernek - közölte a városi rendőrkapitányság felderítő osztályának vezetője.

A TIGÁZ-nak 60 milliós kárt okozó "ügylet" értelmi szerzőjét előzetes letartóztatásba helyezték, egy embert még keresnek.

Szűcs Béla alezredes elmondta, hogy 2009 őszén a térségben sorra tűntek el családi házakból a gázcsőhöz csatlakoztatott nyomáscsökkentők. A nyomozás során egy háromtagú "csapatra" bukkantak, s mára egyértelművé vált, hogy egy vízvezeték szerelő - mint megbízó - áll a bűncselekmény hátterében - mondta az osztályvezető.

A férfi "előzetes megrendelés" alapján, darabonként 20 ezer forintért kötött be huszonnyolc lopott nyomáscsökkentőt, hozzájárulva ezzel huszonnyolc család illegális gázvételezéséhez. Szakértői vélemények szerint több helyen olyan kontár munkát végzett a vízvezeték szerelő, hogy a szivárgó gáz bármikor berobbanhatott volna.

A megkárosított ingatlantulajdonosok bejelentése alapján indított nyomozás fő sértettje a TIGÁZ, a társaságnak okozott kár megközelíti a 60 millió forintot - mondta az alezredes.

A gáz-nyomáscsökkentők lopására "szakosodott" csapat két tagja szabadlábon védekezhet, harmadik társukat még keresi a rendőrség.

A tolvajokat - a szakértői vizsgálat eredményétől függően - közveszély okozás miatt is felelősségre vonhatják, míg az illegális gázfogyasztóknak dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt kell felelniük - közölte Szűcs Béla.

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19476
-1.26 %
 
MOL
19870
-1.61 %
 
MTELEKOM
530
-0.75 %
 
OTP
4065
-1.69 %
 
RICHTER
38965
-0.08 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.49
-0.99
 
USD/HUF
218.15
-1.87
 
CHF/HUF
239.95
-0.93
 
EUR/USD
1.3298
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.38
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu