Felfüggesztik a teljes kiotói kvótabeszámítást

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 18. 20:23
Nem szabálysértési eljárásban vizsgálja az Európai Bizottság a magyar szén-dioxid-kibocsátási kvóta ügyét, hanem elsősorban tapasztalatokat gyűjt az új uniós regisztrációs rendszer kialakításához - tudta meg Brüsszelben, az unió végrehajtó testületénél az MTI.

A bizottság egyik szóvivője elmondta azt is, hogy a témáról már folytattak konzultációkat a magyar illetékesekkel.

A szóvivő megismételte a Financial Times Deutschland című napilapban megjelent azon bizottsági kommentárt, miszerint az uniós testületet meglepte és aggodalommal töltötte el az ügy.

A brüsszeli tájékozódás fő célja, hogy segítsen megállapítani, milyen kiskapukat kell még bezárni az új rendszer kialakítása során - erősítette meg.

"Azt vizsgáljuk, mi történt pontosan", az esetleges szabálytalanság hogyan történhetett meg, illetve "milyen következtetéseket lehet levonni az esetből az új regisztrációs rendszer kialakítása során" - mondta az illetékes.

Egyes kvóták jogtalan újrahasznosítására utaló jelek miatt tegnap felfüggesztették a kereskedelmet a CER (Certified Emission Reduction) kvótákkal a párizsi BlueNext, az oslói Nord Pool és a müncheni Greenmarket kvótakereskedelmi piacokon. Az ügyben érintett, úgynevezett kiotói kvótákat a magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) értékesítette a napokban a Hungarian Energy Power Kft.-nek. A kft. a kvótákat egy londoni kereskedőháznak adta tovább, a kereskedőház pedig az Európai Unió egyik legnagyobb kereskedőházának, ahonnan egy japán céghez kerültek. Azt egyelőre sem a környezetvédelmi tárcánál, sem pedig a Hungarian Energy Power Kft.-nél nem tudják, hogy a kvóták egy része miként kerülhetett vissza az európai piacra - ha ezekről a kvótákról van egyáltalán szó -, ahová nem lett volna szabad.

A brüsszeli szóvivő azt is elmondta: nincs tudomása arról, hogy Magyarország mellett más tagállamok kvótáiról is szó lenne.

A bizottság - a Point Carbon norvég emissziókereskedelmi hírportál esti értesülése szerint - arról is döntött, hogy péntektől felfüggeszti a CER és az ugyancsak kiotói kvótának számító ERU értékesítési lehetőségét az unió központi regisztrációs rendszerében. Az intézkedés egészen az új regisztrációs biztonsági elvek hatályba lépéséig érvényben lesz, bár április második felében szüneteltetik a felfüggesztést, hogy a forgalmazók be tudják tartani az április 30-i határidőt.

A döntés előzménye a csalások gyanúja, illetve a piacon emiatt keletkezett bizonytalanság volt - derül ki a közlésből.

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19518
-1.04 %
 
MOL
19940
-1.26 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4075
-1.45 %
 
RICHTER
38970
-0.06 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.69
-0.79
 
USD/HUF
218.53
-1.49
 
CHF/HUF
240.14
-0.74
 
EUR/USD
1.3294
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.13
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu