Veszélyben az adószámok: az APEH minden mulasztót felfüggeszt

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 19. 06:40
Súlyos következményekkel számolhat, aki nem nyújtja be a számviteli beszámolót, az idén ugyanis már valamennyi mulasztó cég esetén alkalmazni kell az adószám-felfüggesztést - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.

A számviteli beszámoló elektronikus benyújtását a számvitelről szóló törvény (Szv. tv.), valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról, és a végelszámolásról szóló törvény szabályozza.

Az EB jelű elektronikus űrlap a számviteli beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének teljesítéséhez az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) honlapjáról tölthető le, és a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (KR) útján nyújtható be a törvény által előírt mellékletek, illetve közzétételi költségtérítés fizetését igazoló nyugta csatolásával az IRM Céginformációs Szolgálata részére - ismerteti az APEH.

Az EB elektronikus űrlapot – a csatolmányok leválasztása után – az IRM Céginformációs Szolgálata továbbítja a kötelezettségüket nem teljesítő adózók kiszűrése céljából az adóhivatalhoz, amely a beszámoló benyújtására előírt határnapot követő 30 napon belül felszólító levelet küld azoknak a cégeknek, amelyek elmulasztották teljesíteni kötelezettségüket.

Az adóhatóság tavaly csak azokat az eltérő üzleti évű cégeket szólította fel a kötelezettség teljesítésére, amelyeknél a mérlegforduló nap 2009. április 30-át követő napra esett. Az idén azonban már valamennyi mulasztó cég esetén alkalmazni kell az adószám felfüggesztés szankcióját, ideértve a naptári év szerint működő cégeket is - hívja fel a figyelmet az APEH.

Ha a felszólító levélben előírt határidő eredménytelenül telik el, az adóhatóság határozatban kezdeményezi az adózó adószámának 60 napos – határozott idejű – felfüggesztését. A felfüggesztés elrendeléséről szóló döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.

Amennyiben az adózó a felfüggesztés ideje alatt sem teljesíti közzétételi kötelezettségét, az APEH elektronikus úton kezdeményezi a cég megszüntetését a cégbíróságnál.

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19506
-1.11 %
 
MOL
19925
-1.34 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4070
-1.57 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.71
-0.77
 
USD/HUF
218.39
-1.63
 
CHF/HUF
240.09
-0.79
 
EUR/USD
1.3302
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.21
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu