Orbánéknak kapásból 830 milliárdos adósság jut?
Gazdasági Rádió, MTI, Napi Gazdaság, 2010. március 19. 06:42A kötelezettségek között vannak, amit még a Fidesz-kormány idején, 1998 és 2002 között vállalt magára az állam.
Egyes minisztériumok 2044-ig vállaltak kötelezettséget. Például a honvédelmi minisztérium 1.243 milliárd forinttal kötelezte el magát. Ebből mintegy ezer milliárd forint az, amit a saját cégeivel kötött szerződések alapján, többek között laktanyák felújítására és üzemeltetésre fordítanak.

A közlekedési tárca autópálya építésekkel és bérletével kapcsolatos szerződései 2038-ig 1.200 milliárd forint kötelezettséget jelentenek.
Még a Fidesz-kormány idején kötötték meg a Művészetek Palotájának bérletéről szóló hosszú távú szerződést 175 milliárd forint értékben.
Közel ekkora összeg az egyetemi infrastruktúra fejlesztésére magántőke bevonásával megvalósult úgynevezett PPP-konstrukció költsége.
Friss híreink
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





