Eldőlt: Magyarország a földmoratórium meghosszabbítását kéri

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 19. 08:13
A kormány hivatalosan is kéri a földvásárlási moratórium meghosszabbítását, és felhatalmazta Gráf József földművelésügyi minisztert, hogy folytassa le az ehhez szükséges szakmai egyeztetéseket az érintett tárcákkal, valamint a szakmai és érdekvédelmi szervezetek képviselőivel - közölte a kormányszóvivő.

Szollár Domokos elmondta: a kormány a múlt heti ülésén megerősítette, hogy hivatalosan is benyújtja az Európai Uniónak a földvásárlási moratórium további három évvel történő meghosszabbítására vonatkozó kérelmét. A kérelemről hétfőn kezdődnek meg a konzultációk a szervezetekkel az agrártárcánál.

A kormány határozott szándéka, hogy megvédje a magyar termőföldet, a hazai gazdálkodókat a spekulációtól és a spekulánsoktól - hangsúlyozta Szollár Domokos.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra: az agrárminiszter 2009 januárjában már jelezte az uniós miniszteri értekezleten, hogy Magyarország 2011-től élni kíván a moratórium további három évvel történő meghosszabbításával. Az EU akkor ezt azzal vette tudomásul, hogy a hivatalos igényt 2010-ben, az újonnan alakult bizottsághoz kell benyújtani, mivel a moratórium csak 2011. április 30-án jár le.

 
 
article pic Javuló esély az idei recesszió elkerülésére Habár az ipari termelés decemberi adatai lassulást mutatnak, a tavaly nyáron-ősszel tapasztalt megtorpanáshoz képest a jelenlegi adatok mindenképpen optimistább képet mutatnak, hiszen továbbra is növekedésről beszélhetünk.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19893
1.21 %
 
MOL
20390
0.59 %
 
MTELEKOM
543
1.12 %
 
OTP
4130
0.98 %
 
RICHTER
39595
2.56 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.82
-0.88
 
USD/HUF
217.51
-1.03
 
CHF/HUF
238.68
-1.06
 
EUR/USD
1.3274
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.51
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu