Elkapta a tavaszi hangulat a pluszban nyitó BÉT-et

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 19. 09:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,07 pontos emelkedéssel, 24.093 ponton nyitott. A tegnapi záró értékéhez képest 0,4 százalékkal erősödött.

Folytatódhat a pozitív befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdén ma, ahol elsősorban nagy nemzetközi befektetők mozgathatják az árfolyamokat - vélték az MTI által megkérdezett részvénypiaci szakértők.

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az amerikai és ázsiai piacok zárása nem jelez semmilyen változást a jelenlegi trendben, így továbbra is optimista befektetői hangulat uralhatja a piacokat.

Rámutatott: ma nem várható semmilyen piacbefolyásoló nemzetközi makroadat, míg a tegnapi görög hírek sem hatnak majd várhatóan a tőzsdékre - a görög börzén kívül, amely már tegnap is nagyot zuhant.

Kiemelte: a szerdai korrekciót követően tegnap felülteljesítő volt a BUX, ami azt jelzi, hogy a nagy külföldi befektetők még mindig kedvelik a magyar piacot, annak ellenére, hogy csökkennek a hozamok és a forint is erősödik.

Nézze meg, hogy zárt tegnap a tőzsde! Az OTP szárnyán ismét átlépte a bűvös határt a BUX

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője hangsúlyozta: zárásra legalább 200 pontos emelkedés várható a magyar börzén. Hozzátette: a hét utolsó kereskedési napján elsősorban az OTP lehet az a papír, amely felhúzza majd a BUX árfolyamát.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,9 százalékos emelkedéssel, 24.000 ponton zárt tegnap.

A részvénypiac forgalma 23,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 135 forinttal, 0,67 százalékkal 20.280 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 155 forinttal, 2,33 százalékkal 6.810 forintra nőtt, forgalmuk 16,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,66 százalékkal 750 forintra csökkent, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 110 forinttal, 0,26 százalékkal 42.200 forintra emelkedett, a részvények forgalma 954,2 millió forintot ért el.

Az Egis árfolyama 233,8 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 0,94 százalékkal 20.895 forintra nőtt.

Tőzsdei árfolyamok

 
Kulcsszavak:  BÉT
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19844
0.96 %
 
MOL
20315
0.22 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4127
0.90 %
 
RICHTER
39460
2.21 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.62
-0.08
 
USD/HUF
218.52
-0.02
 
CHF/HUF
239.34
-0.40
 
EUR/USD
1.3250
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.45
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu