Rendőrökkel dobatta ki összes dolgozóját egy siófoki szálló

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 19. 09:53
Minden dolgozóját elbocsátotta a siófoki, négycsillagos Casa Perla szálloda, a munkavállalók rendőri figyelmeztetésre hagyták el az épületet - írta mai számában a Somogyi Hírlap.

A négycsillagos hotel váratlanul elbocsátott munkatársai a bejelentést követően még azt tervezték, hogy addig nem hagyják el az épületet, amíg meg nem kapják elmaradt járandóságaikat. Később egy dolgozó elmondta: rendőri figyelmeztetésre kellett elhagyniuk a szállodát, hiszen ha maradnak, birtokháborítást követtek volna el.

Többek azt állították: sok pénzzel tartozik nekik a munkaadójuk.

Az üzemeltető Siófok Invest részéről senki nem nyilatkozott. Az újság információi szerint a működtető azzal magyarázza a bezárást, hogy a gazdasági válság a négycsillagos szállodákat sújtotta legkeményebben, vendégeik éppen csak a szállásdíjat fizetik ki, a szolgáltatásokra már nem költenek, a Casa Perla gazdaságilag ellehetetlenült.

A városban további hat hasonló színvonalú hotel működik és tart nyitva évek óta télen-nyáron - olvasható a lapban.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19357
-1.86 %
 
MOL
19700
-2.45 %
 
MTELEKOM
531
-0.56 %
 
OTP
4025
-2.66 %
 
RICHTER
38870
-0.32 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.21
-0.27
 
USD/HUF
219.02
-1.00
 
CHF/HUF
240.53
-0.35
 
EUR/USD
1.3288
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.98
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu