Lesz sávolyi pálya, de perek is

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 19. 12:58
Az biztos, hogy lesz jövője a sávolyi pályának, többféle megoldási lehetőség is kínálkozik erre - nyilatkozta Kovács Bence János, a Grupo Milton elnöke , leszögezve azt is, hogy pereket indítanak a meghiúsult Magyar Fejlesztési Bank-i (MFB) hitel miatt

Kovács Bence János, a beruházás előkészítésében résztvevő, valamint az ott elköltött önerő egy részét biztosító Gropo Milton elnöke - amely cég nem tulajdonosa a hitelt felvenni szándékozó projektcégnek, a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek - a Balatonring befektetőinek álláspontjáról azt mondta: jelentős összegeket fektettek a beruházás megvalósításába, amit folytatni kívánnak. A jövő héten Magyarországra utaznak a befektetők, valamint a verseny jogtulajdonos Dorna képviselői, hogy egyeztessenek a pálya jövőjéről. Pillanatnyilag többféle megoldás is kínálkozik. A befektetők szándéka szerint jövőre megépülhet a motoros versenypálya - tette hozzá.

Közlése szerint mindenképpen indítanak pereket a befektetők a hitel, így a pályai idei elkészülésének meghiúsulása miatt, de hogy pontosan kik ellen és milyen jogcímen, arról a jövő héten adnak tájékoztatást.

Az MTI információi szerint a befektetők egyebek közt a kormánygarancia után kiadott, visszavonhatatlannak tartott MFB hitelígérvény miatt kívánnak perelni, amelynek álláspontjuk szerint szerepe voltabban, hogy milliárdokat fordítottak a sávolyi beruházás előkészítésére. Szándékos károkozás, jó hírnév megsértése és rágalmazás miatt kívánnak pereket indítani az érintettek az álláspontjuk szerint tudatos, a projekt ellehetetlenítését szolgáló dezinformációk miatt.

Az MTI-nek a befektetést ismerő, magát megnevezni nem kívánó informátor azt mondta: a sávolyi MotoGP-pálya megépítése a Dorna döntésétől függ, hiszen a versenyeztetési jog elnyerése nélkül nincs értelme a beruházás megvalósításának. A Dorna viszont még nem döntött: pillanatnyilag értetlenül áll a magyar kormány döntése előtt, amely miatt nem kaphatott MFB hitelt a sávolyi beruházás.

A versenyjog tulajdonosát kínosan érintheti, hogy immár másodszor kellett módosítania a versenynaptárát a magyar beruházás fiaskója miatt. Kérdés, hogy vállal-e újabb kockázatot, mikor más országok sorba állnak a versenyeztetési jog elnyeréséért. Ha nem, az érzékenyen érintheti a spanyol befektetők mellett Sávoly térségét, a balatoni üdülőrégiót, és Magyarország nemzetközi megítélését is - tette hozzá.

A Somogy megyei sávolyi beruházás helyzete múlt pénteken vált kilátástalanná, miután a MFB és az annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium úgy döntött, nem köt szerződést a beruházóval. Annak ellenére döntöttek így az érintettek, hogy az elmúlt hetekben jelentősen szigorították a hitelfelvétel feltételeit, nagyobb biztosítékot szerezve az állami érdekeknek, és ezt elfogadták a befektetők, valamint a Dorna is.

Az MFB azzal indokolta a döntést, hogy a beruházótól nem kaptak megnyugtató javaslatokat a kockázatok kezelésére. Az állami tulajdonban lévő bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna utófinanszírozással, 80 százalékos állami kezesség mellett a Balatonring megépítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt mintegy 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért és az ahhoz kapcsolódó ország-marketing lehetőségekért.

A befektető spanyol konzorcium 2008 nyarán jelentette be, hogy csaknem 90 millió euróért - felerészt hitelből, felerészt önerőből - felépít egy 4232 méter hosszú versenypályát Sávolyon, és 2009 őszén megrendeznék az első magyar gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot. A ring építése azonban csúszott, mert nem tudtak időben hitelt szerezni, majd a válság is közbeszólt. A tervek némileg módosultak, és a pálya premierjét 2009 őszéről 2010 szeptemberére halasztották.

Az egy éves csúszás még nem okozott gondot, mert sikerült a MotoGP futamok licence-jogaival rendelkező Dornával átütemezni a versenyeket, sőt, a Dorna a magyar állam kérésére egyedi kedvezményeként 5 év helyett 10 évre szóló megállapodásra is vállalkozott a magyarokkal.

A beruházó tavaly nyáron saját forrásból kezdte el az építkezést, hogy az idei, a versenynaptárba is bekerült, majd most csütörtökön törölt futamra elkészülhessen a pálya. Az októberben megszületett kormánygarancia után abban bízva folytak az előkészületek, köztük Sávoly csatornahálózatának kiépítése, hogy az MFB időközben jóváhagyja a szükséges hitel folyósítását a beruházás befejezéséhez.

Az MFB azt követően lépett vissza a hitel folyósításától, hogy a sajtóban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a Pénzügyminisztérium nem támogatta a beruházás állami támogatását, civil szervezetek és a Lehet Más a Politika nevű párt kifogásokat fogalmaztak meg az egész beruházással, illetve az állami támogatás uniós szabályokkal összeegyeztethető voltával kapcsolatban. A vita során a miniszterelnök azt kérte a gazdasági minisztertől, hogy az MFB tegye közzé a KPMG tanulmányát, amelyet a hitelfelvétellel kapcsolatban az MFB számára készített a vállalkozásról. Ezt végül is az SMF Kft. tette meg. A tanulmány megállapításai szerint a beruházás megvalósítható, de számos kockázatra is felhívta a figyelmet.

 

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19406
-1.61 %
 
MOL
19800
-1.96 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4035
-2.42 %
 
RICHTER
38805
-0.49 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.91
-0.57
 
USD/HUF
218.88
-1.14
 
CHF/HUF
240.37
-0.51
 
EUR/USD
1.3287
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.81
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu