Ismét többlettel zárt a szolgáltatások külkereskedelme
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 19. 13:09A többlet 532 millió euróval (181 milliárd forinttal) haladja meg a 2008. évi 1 milliárd eurós (246 milliárd forintos) aktívumot.
Folyó áras forintadatokból számítva a kivitel értéke 6, a behozatalé 1 százalékkal nőtt, míg az euróban mért adatok 5, illetve 9 százalékos csökkenést mutatnak.
A KSH megjegyzi, hogy az adatok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy 2009-ben a forint az euróhoz viszonyítva 12, míg a dollárhoz képest 18 százalékkal gyengült, s ezáltal a folyó áras forintadatokban jelentős árfolyamhatást kellett figyelembe venni.
Az év során a turizmus bevételei 1.139, kiadásai 730 milliárd forintot tettek ki. Az aktívum 409 milliárd forint volt, amely 70 milliárd forintos egyenlegjavulás az előző évhez képest.
A Magyarországra látogató külföldiek száma 3, fogyasztásuk 12 százalékkal emelkedett. Az év első felében megfigyelhető exportnövekedés a harmadik negyedévben lelassult, a negyedik negyedévben pedig már 3 százalékos visszaesést mutatott, amely elsősorban az üzleti és gyógykezelési célú utazások bevételeinek mérséklődésére vezethető vissza.
A külföldre látogató magyarok számának 3 százalékos csökkenése mellett fogyasztásuk 7 százalékkal emelkedett. Az import az első féléves dinamikus növekedés után az év második felében már csökkent. A csökkenés a harmadik negyedévben a turisztikai célú utazások (horvát reláció), a negyedik negyedévben pedig a munkavégzési és üzleti célú kiadások visszaesésének tudható be.
A szállítási szolgáltatások bevétele 704, kiadása 499 milliárd forint volt 2009-ben. Az export értéke szinte nem változott, az importé 4 százalékkal csökkent a 2008. évhez képest. Az egyenleg 20 milliárd forinttal javult, és 205 milliárd forintot tett ki. Az aktívum növekedéséhez a szolgáltatáscsoport forgalmának mintegy kétötödét adó légi szállítás 17 milliárd forinttal járult hozzá.
A légi szállítás exportjának 7 százalékos bővülése elsősorban az unió tagállamaiból származó bevételek növekedésének köszönhető, ezen belül is kiemelkedő volt az olasz, a román és a bolgár reláció forgalma. A közúti szállítási szolgáltatások értéke mindkét forgalmi irányban az év átlagát tekintve kismértékben, 4 százalékkal csökkent, ugyanakkor jelentős visszaesés mutatkozott az új tagországokból származó közúti bevételekben, főként a román és a szlovák viszonylatban. Az egyéb kiegészítő szállítási szolgáltatások (multimodális szállítás, szállítmányozás, raktározás) bevételei 16, kiadásai 15 százalékkal csökkentek, követve a termékforgalom visszaesésének tendenciáját.
Az üzleti szolgáltatások bevétele 1.728, kiadása 1.899 milliárd forintot tett ki az év során, amely a teljes szolgáltatás-külkereskedelmi export közel felét, az import 60 százalékát adja. Az egyenleg 87 milliárd forintos javulása mellett a hiány 171 milliárd forint volt.
Az év során az export 6 százalékkal bővült, az import alig változott az előző évhez képest. Az éven belül az I.–III. negyedévben a forgalom mindkét irányában folyamatosan csökkent a szolgáltatáscsoport növekedési üteme, a negyedik negyedévben pedig az export 6, az import 16 százalékkal maradt el 2008 azonos időszakának szintjétől.
A kiadások között a termékforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások forgalma esett vissza jelentősebben. A jog- és licencdíjak importja az év egészében (22 százalékkal), az üzletviteli tanácsadásé a második félévtől (10 százalékkal), a kutatás-fejlesztési szolgáltatásoké az utolsó negyedévben (29 százalékkal) csökkent. A személyes, kulturális, szórakoztatási szolgáltatások bevételei 19, kiadásai 13 százalékkal emelkedtek, de még így sem érték el a 2007. évi szintet.
A számítástechnikai és információs szolgáltatások exportja 15 százalékkal, importja 4 százalékkal bővült, elsősorban a német relációban.
Kapcsolódó cikkek
- Elemzők a külkereskedelmi többlet csökkenését várják
- Soha nem látott többlet halmozódott fel a külkereskedelemben
- Idén is plusszal zár a magyar külkereskedelem
- Továbbra is hízókúrán a külkermérleg
- A december még tartogat meglepetéseket
- Nem bír magával a külkereskedelmi többlet
- Felpörgött a hazai külkereskedelem
- Az import szűküléséből él a hazai külkereskedelem
- Óriási többleteket szállít a külkereskedelem
Friss híreink
- Decemberben már a német árukra sem volt kellő kereslet
- Az 1-3 éves autók piacán jelentős a hiány
- Plusz féléves lélegzetvételt kapnak a devizahitelesek
- Állami segítség az elbocsátott Nokia-dolgozók elhelyezésére
- Nem csak a végtörlesztés növelte a januári ingatlanforgalmat
- Távmunka felhőben: robbanás előtt a crowdsourcing
- Már 290 forint alatt az euró
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Javuló esély az idei recesszió elkerülésére
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





