Világszerte esnek a tőzsdék
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 19. 17:11A 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA indexe 0,12 százalékos erősödéssel, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,10 százalékos növekedéssel, az amerikai gazdaság egészét reprezentáló 500 részvénytársaság S&P-500-as indexe 0,02 százalékos emelkedéssel kezdett. A kereskedés első 90 perce után a DJIA a csütörtöki záráshoz képest 0,37 százalékot gyengült, 10.739,72 ponton állt, a Nasdaq Composite 0,71 százalékkal 2.374,37 pontra esett, az S&P-500 pedig 0,50 százalékkal 1.160,01 pontra gyengült.
Elemzők szerint az egyik meghatározó piacmozgató fejlemény a görög adósságválság körüli aggodalom fokozódása, ami világszerte lejtőre vitte a meghatározó tőzsdék mutatóit a napokban elért közel 17 havi csúcsokról, az eurót pedig kétheti mélységbe taszította a dollárral szemben. Az euró így január vége óta a legrosszabb hetét zárhatja, pénteken, közép-európai idő szerint délután négy óra után 1,3528 dolláron állt, miközben a "menekülő" devizának számító dollár a kockázatkerülő befektetői magatartás erősödésére erősödött, és nem csak az euróval szemben.

A súlyos adósságterhet cipelő Görögország kormánya tovább emelte a tétet az ország pénzügyi megtámogatásáról szóló játszmában. Pénteken Jérioiosz Papandreu egy beszédében úgy fogalmazott, hogy a magas hitelfelvételi költségek miatt országát már csak egy lépés választja el a hitelképtelenségtől. Közben sorra távolodnak el a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepvállalását elutasító korábbi álláspontjukról az euróövezet meghatározó államai; pénteken Párizsból és Berlinből is érkeztek jelezések, amelyek szerint nem elleneznék, ha Athén az IMF-hez fordulna segítségért.
A tőzsdeindexeket az indiai kamatemelés is jelentősen befolyásolta. India Kína után a világ második leggyorsabban erősödő gazdasága, és a hatóságok egyre többet szeretnének tenni a buborékok kialakulása és az infláció ellen. Az indiai alapkamat most 3.5 százalékra emelkedett a rekord alacsony 3.25 százalékról.
A mai nap piaci mozgásairól Borbély Péter kérdezte Bugya Rolandot, a Hungária Értékpapír Zrt. üzletkötőjét rádiónk Délutáni Monitor című műsorában.
A beszélgetés hossza 3 perc 29 másodperc.
Kapcsolódó cikkek
- Enyhe plusszal zárt a BUX
- Csökken az érdeklődés a magyar tőzsde iránt
- Mínuszos zárás a BÉT-en
- A BÉT 1,32 milliárd forintos nyereséggel zárt tavaly
- Holnaptól lehet kereskedni a Plotinus részvényeivel
- Az alakuló megatőzsdék felforgatják a piacot
- A végére belehúzott a BUX
- Padlót fogott a hazai tőzsde
- A Richter árnyékát csak a Telekom kerülte el
- Az EST maga alá gyűri az econet.hu-t
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





