Az év vihara - Homok borította be Kínát
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 20. 10:22Az idei év eddigi legerősebb homokvihara tombol Kína északi részén, ezért szombat reggelre vékony sárga homokréteg fedte be a pekingi utcákat, az ott parkoló autókat, s az ég is sárga színt öltött. Az illetékes hatóságok már figyelmeztették az embereket arra, hogy a homokfelhő miatt a levegő minősége nagyon rossz és az ajtókat, ablakokat tartsák bezárva, illetve csak az menjen a szabadba akinek feltétlenül fontos. A vihar nem csak az embereket érinti: a pekingi nemzetközi repülőtéren néhány járat indulását el kellett halasztani.
Azért fordulhatott elő ilyen jelenség, mert az urbanizáció, a szárazságok és a túlzásba vitt legeltetés miatt Kínában egyre nagyobb területek válnak sivatagossá: ezek immár az ország területének egyharmadát borítják. Márpedig mindez ahhoz vezetett, hogy a homokviharok gyakoribbá váltak: a Kínai Tudományos Akadémia becslése szerint az elmúlt ötven évben számuk meghatszorozódott. Bár az elmúlt években az ázsiai ország nyugati és északi részén több ezer hektáron telepítettek növényzetet a sivatag előretörésének lefékezésére, szakértők szerint a sikerhez évtizedekre lesz szükség.
Friss híreink
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





