Morvai: Sok bátorítást kaptam a Hamasztól és a Hezbollahtól
Gazdasági Rádió, 2010. március 20. 16:46Gyöngyösi Márton, a Jobbik Külügyi és külgazdasági miniszterjelöltje néhány nappal ezelőtt ismertette pártja külpolitikai stratégiáját. Gyöngyösi többek között kijelentette, „a globális térben is radikális paradigmaváltásra van szükség. Az egyirányú, doktriner, rövidlátó, atlantista külpolitikát Kelet felé nyitással kell egyensúlyba hozni, mert a jelenlegi világban egyértelmű, hogy a hangsúlyok radikálisan eltolódtak a nyugati atlantista erőcentrumokból Keletre.” - olvaható az ATV.hu-n.
A Jobbik politikusa azt mondta, hogy azokat az országokat részesítik előnyben, méretüknél gazdasági és demográfiai súlyuknál fogva, amelyek világpolitikai tényezőkké váltak: Kína, Oroszország, Kazahsztán, Törökország azok az államok, amelyek a Jobbik tervei szerint Magyarország az új keleti külpolitikájának irányát megadják. Gyöngyösi megerősítette, az arab világ felé történő nyitást fontos és súlyponti kérdésként kezelnék - írja az ATV.hu.
A Bajnai Gordon miniszterelnök házánál rendezett tavaly áprilisi tüntetésen Morvai Krisztina a „keresztény szeretet” kapcsán arról beszélt, hogy egy palesztin konferencián rendkívül sok bátorítást kapott: „Nagyon sok palesztin emberrel, sok remek harcossal, Hamaszossal, Hezbollah vezetőkkel is találkoztam, nagyon sok bátorítást kaptam” – mondta Morvai, aki immár a Jobbik EP képviselője, államfőjelöltje.
Ugyanezen a tüntetésen Vona Gábor, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy szerinte 2004 óta "magyar holokauszt" zajlik. „A bedőlt hiteleinkre várnak, hogy lakásainktól, autóiktól megfosszanak bennünket. Valakik kiírták a pályázatot a háttérben Magyarország felszámolására” – mondta a tüntetésen Vona, „külföldiekre” – értsd: „izraeli felvásárlókra” - utalva. A "ha jön Salamon" Vona beszédeiben egyébként rendszerint visszatérő elem: ha hatalomra kerülnek, „a zsidók földvásárlási szándékát" meg fogják hiúsítani - írja az ATV.hu. Nemrégiben egy konkrét példával is előállt: „Ha például jön egy kérelmező, Salamon, hogy földet akar venni Magyarországon, akkor megmondjuk, hogy igazolnia kell, hogy 10 éve Magyarországon él. Felsőfokú magyar nyelvvizsgát kell tennie, és természetesen ekkor Salamon homloka már ráncolódni fog. És még kelleni fog Morvai Krisztina államfő beleegyezése is."
Vona Gábor 2008 október 23-i ünnepi beszédében kijelentette: a következő magyar választásokra Mahmud Ahmadinezsád iráni elnöktől kér megfigyelőket, és az iráni Forradalmi Gárda a Magyar Gárdával együtt fog őrködni a választás tisztaságának megőrzése felett - olvasható az ATV.hu-n.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Korábbi adásaink





