Nem kerül napirendre a görög válság az EU-csúcson
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 21. 15:24Rámutatott: Görögország nem fizetésképtelen, ezért a segítség kérdése nem az, amelyről tárgyalni kellene. Hangsúlyozta, hogy a görög kormányfő többször biztosította őt is, hogy Athén nem pénzkéréssel fordul az EU-hoz. Angela Merkel szerint az euró számára a legjobb megoldás, ha Görögország egyedül oldja meg problémáját, az európai állam- és kormányfők támogatásával.
Az EU a Nemzetközi Valutaalappal "kéz a kézben" akar dolgozni a görög adósságválságon - közölte az Európai Bizottság szóvivője pénteken. Azt is elmondta, hogy a bizottság elnöke, José Manuel Barroso, valamint Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos már megállapodott azokban a lehetséges intézkedésekben, amelyekkel Athént segíthetik. Barroso ugyanakkor felszólította az uniós államokat, hogy sürgősen állapodjanak meg egy szükségtervben Görögország számára.

Az euróövezeti államok megosztottak a kérdésben, annak ellenére, hogy közeledik a március 25-26-i uniós csúcs, ahol dönteni kellene a tényleges támogatásról. Görögország már kilátásba helyezte, hogy az IMF-hez fordul, ha nem születik határozott döntés. A Nemzetközi Valutaalap még soha nem segített ki euróövezeti országot, ez, általános vélekedés szerint, óriási presztízsveszteség lenne az eurózónának. "Ez nem presztízskérdés, ez annak a kérdése, hogy mi a legjobb a helyzet kezelésére" - hangsúlyozta ugyanakkor José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
A nagy euróövezeti tagok közül Németország hivatalosan is kinyilvánította nyitottságát az IMF-féle megoldásra. A nagy ellenlábas franciák szerint viszont ez egyértelműen az euró kudarca lenne. Az euróövezeten kívüli Nagy-Britannia viszont most is a kívülmaradás politikáját követi: úgy véli, hogy ez "elsősorban euróövezeti kérdés".
Friss híreink
- Járások - Péntekig a Ház elé kerülnek a javaslatok
- Havazás - délre minden település elérhetővé válhat
- Csaknem egy órát késnek a ceglédi vonatok
- Veszteség a világ legnagyobb acélipari vállalatánál
- Havazás - jelentős késések a vonatközlekedésben országszerte
- Emelkedő tőzsdeindexek Európában
- Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
- Nem apad a kórházadósság
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





