264 alá tuszkolták a forintot, tartja magát az árfolyam

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 24. 16:49
Továbbra is a 264 forintos euró alatt tartja árfolyamát a forint: szerdán délután négy órakor 263,68 forinton jegyeztek egy eurót a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda reggeli 264,12 forintos jegyzéssel. Kedd délután egy euró 264,42 forintot ért.

A dollárt 197,37 forinton jegyezték szerda délután 1,3350 dolláros euró jegyzés mellett. Kedden délután a dollárt 195,52 forinton, az eurót 1,3532 dolláron jegyezték, míg szerda délelőtt egy dollár 196,66 forintot ért, 1,3437 dolláros euró jegyzés mellett.

A megkérdezett devizapiaci kereskedők szerdán elmondták: jól tartotta magát egész nap a forint az euróval szemben egészen addig, míg be nem jelentették, hogy a Fitch Ratings leminősítette Portugália magasan elsőrendű hosszú futamú adósbesorolását, a portugál költségvetés és a gazdaság gyengeségeire hivatkozva. 

Ezt követően egészen a 264,97 forintos szintig gyengült a forint az euróval szemben, azonban innen vissza tudott erősödni a 264 forintos szint alá délutánra.

A kereskedők kiemelték: az euró dollárral szembeni gyengülése ellenére a régiós valuták erősek maradtak szerdán. 

Úgy vélték, a következő napokban elsősorban a nemzetközi hírek befolyásolhatják a forint árfolyamát, amely várhatóan továbbra is a 262-267 forintos szinten marad az euróval szemben.

A svájci frankot 184,82 forinton jegyezték a kedd délutáni 185,13 forint után, 100 japán jent pedig 215,20 forinton 216,60 forint után.

 
Kulcsszavak:  dollár  euró  forint  devizaárfolyam
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19409
-1.60 %
 
MOL
19745
-2.23 %
 
MTELEKOM
530
-0.75 %
 
OTP
4041
-2.27 %
 
RICHTER
38980
-0.04 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.24
0.76
 
USD/HUF
220.84
0.82
 
CHF/HUF
241.57
0.69
 
EUR/USD
1.3245
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.63
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu