A húsvéti nyüzsgés és az aranymaszkok misztikusan gazdag kiállítása mellett a Néprajzi Múzeumban van egy remek tárlat, ami, legalábbis ahogy ott a helyszínen érzékeltem, nem vált ki különösebb érdeklődést az emberekből, pedig megéri. Milyenek a finnek? A cím talán nem igazán szerencsés, nem biztos, hogy sejtetni engedi ennek a kiállításnak a tanulságait.

Láthatunk itt mindenféle olyan tárgyat, amely belefér a hagyományos néprajzi gyűjtemények világába. És mindenfélét, ami annyira nem. De ha meg akarjuk érteni a finneket, akkor nem elég az autentikus szánkó, vagy a fából faragott – no nem királyfi, hanem dobtáras géppisztoly, a szovjetek elleni téli háború emlékére, nem elég egy pontosan berendezett szauna és a Kalevala ugyancsak autentikus példánya. Ha meg akarjuk érteni őket, akkor ott kell, hogy legyen a gumicsizma, a pazar finn késgyűjtemény, és persze a mobiltelefonok gazdag tárlója.

Pedig az összefüggés ott is tetten érthető, hogy az a szánkó milyen végtelenül ügyesen van megszerkesztve, az utasa nekidőlhet a hátsó felmagasodó résznek, ezzel megemeli egy kicsit az orrát, épp annyira, hogy könnyebben jusson előre a hóban - ugyanolyan nem túl feltűnő de valódi zsenialitás, mint az erdőbe búvó lakótelepecske, ahol a meghagyott fák adják a homlokzatokat. Vagy, aki alaposabban megnézi a kísérő szöveget, megtudhatja a gumicsizma és a mobilfónia kapcsolatát is: az a bizonyos multicég eredetileg kalucsnit készített és első felvásárlása egy fűrésztelep volt. Egyébként az is meglepő, hogy gumicsizmából milyen esztétikus, mondhatni divatos darabokat lehet teremteni.

Fából, kéregből, háncsból készült, az erdei élethez szükséges tárgyak, vagy azok a bizonyos remek kések, amelyekkel olyan ügyesen lehet a kifogott halat kibelezni és lepikkelyezni, éppúgy hordoznak egyfajta világos átgondoltságot, mint a legmodernebb termékek, a finn design mai remekei, az az asztal, azokkal a tiszta vonalú, mégis gyönyörű tányérokkal és poharakkal, amikhez oly szívesen odaülne az ember, ha nem lenne az egész üveg mögött. Mi, amikor esik, megpróbáljuk eltakarítani a havat, a finnek tudták, hogy ez hiábavaló, megtanultak tehát közlekedni a havon. És akik a legjobban közlekedtek, azok lettek a világhírű finn versenyautó-pilóták, Hakkinentől Raikönenig,

Egy nép, amelynek a nemzeti érzelmei is bölcsek, mert bőven belefér a kisebbség tisztelete: Európa felénk eső része mélyen elgondolkodhat azon, hogy Finnországban a svédek jelenléte okán a svéd is hivatalos nyelv. Nemzeti érzések? Ebben az országban a heavy metal is beépült a nemzeti hagyományok közé. Sok balhés hír, válságról meg politikai robbanásokról nemigen érkezik onnan, viszont azt tudni, hogy Finnország a világ legkevésbé korrupt országa, hatodik a születéskor várható élettartam tekintetében, a GDP több, mint hét százalékát fordítják oktatásra, és itt költik Európában az emberek a legtöbbet kultúrára a jövedelmükből. Igaz, kétségtelen, italra is elég sok elmegy.

Szóval, megérdemelne egy kicsit több figyelmet ez a kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Az elején egy érdekes, a közönség által is mozgatható térkép-táblázat, aminek a lényege, hogy a finnugor népek hol voltak együtt és hol váltak szét, melyik melyikkel rokon. Ezügyben érdemes egy kis kitérőt tenni: a mai magyar valósághoz hozzá tartozik az a düh, amivel az úgynevezett halszagú rokonságot cáfolják sokan. Nos miközben a vér szerinti rokonságról én sem tudok sok biztosat, a nyelvi rokonság viszont eléggé egyértelműen levezethető, és egyébként is, számomra a kapcsolatrendszer nem egészen a halszag képzetéhez kötődik. Illetve: én halszaggal együtt vagyok büszke a finnekre, ők nem tudom, mennyire büszkék ránk. Meg hát: a finnekhez képest, vagy akár a finnektől teljesen függetlenül: mennyire lehetünk büszkék mi magunkra.