A Mol állta egyedül a sarat, az OTP-t viszont elgáncsolták
Gazdasági Rádió, 2010. március 29. 17:54Az OTP magas – mintegy 20 milliárdos – forgalom mellett 3 százalékot esett. Bár napközben még 7357 forinton is kereskedett a bankpapírokkal, de végül a mai napot az OTP kereken 7000 forintos árfolyamon zárta – összegezte az Unicredit Bank vezető munkatársa.
Kárpáti Gábor hozzátette: a Richter stagnált, gyakorlatilag nem változott az árfolyama. Így 42290 forintos zárást könyvelhetett el a gyógyszercég.

A Magyar Telekom csupán 3 forintos mínuszt mutatott. A távközlési papírok 785 forinton fejezték be a mai napot.
A kivételt egyedül a Mol jelentette. Az olajcég papírjai 0,3 százalékkal kerültek feljebb az előző napi záráshoz képest.
Kárpáti Gáborral, az Unicredit munkatársával Borbély Péter beszélgetett a Gazdasági Rádió Délutáni Monitor című műsorában nem sokkal a hazai börze zárását követően.
Hallgassa meg Ön is az interjút!
Kapcsolódó cikkek
- Több napos zuhanás után magára talált a Magyar Telekom
- Nyári hangulatban veszteségbe fordult a budapesti börze
- BÉT: a Mol jelentésének bűvöletében csordogált már a kereskedés
- A BUX ledolgozta a pénteki mínuszt, a forintárfolyam hektikus
- "Az OTP vitte a hátán a hazai börzét"
- Tőzsdezárás: folytatódott a "fellélegzési rali"
- Tőzsdezárás: gyér kereskedés mellett gyengült a BUX
- A Mol és a Magyar Telekom nyomta víz alá a BUX-ot
- Brüsszel és a bankadó fűtött ma be a tőzsdének
- A Richter-pirulák miatt szakított nagyot a BUX
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





