Fél Oroszország eladó
Gazdasági Rádió, 2010. március 29. 20:36A válság Oroszországot is gazdaságpolitikájának újragondolására készteti. 441-ről 200-ra csökkentik a stratégiainak minősülő, ezért nem magánosítható vállalatok számát, majd pedig értékesítik néhány cég állami tulajdonrészét. Az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság privatizációja ugyanakkor lekerült a napirendről.
Az idei évre tervezett privatizációk, így több mint 3,4 milliárd dolláros bevételhez juttathatják az orosz költségvetést. Az EURUS Orosz-Magyar Gazdasági Kapcsolatokat Elősegítő Alapítvány elnöke szerint a nemzetgazdaság számára fontos stratégiai vállalatokban legalább a döntéshozói jogát fenntartja majd az állam.

Varga Tamás kiemelte: 2009-ben még 14 stratégiai vállalat eladásáról volt szó, ami 55 milliárd rubeles bevételt jelentett volna. Majd 2010-ben ezt a privatizációt több mint 100 milliárd rubelre emelték.
Az államháztartási hiányra nemcsak a világgazdasági krízis, hanem az olajárak csökkenése is kedvezőtlenül hatott. Mindezt az eddig még nem privatizált, nem a 100 százalékosnak számító stratégiai létesítmények eladásával lehet orvosolni – véli a szakértő.
Varga Tamással, az EURUS Orosz-Magyar Gazdasági Kapcsolatokat Elősegítő Alapítvány elnöke Meizer Gábor beszélgetett.
Az interjú hossza: 4 perc 47 másodperc
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





