Fej-fej mellett dőlt ki az OTP és a Mol

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 30. 16:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 24.316 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 28,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.

Az üzletkötők véleménye szerint a Budapesti Értéktőzsdén tapasztalható korábbi lendület megszűnni látszik, amit a piaci mozgások is alátámasztanak.

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója szerint kedden átlagos forgalom mellett a piac lényegében nem mozgott.

A reggeli nyitást követően, rövid ideig pozitív hangulat uralkodott, de a lendület hamar elfogyott. A korábbi nagy nyertes, OTP papírok értéke is enyhén csökkent. A nap vesztese a Mol lett. A magyar olajcég részvényei 1 százalékot veszítettek értékükből. A Magyar Telekom és a Richter részvényei ugyanakkor növelni tudták értéküket.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint a piaci szereplők jelenleg kivárnak. Megszűntek ugyanis azok a hajtó erők, amelyek a piacot eddig mozgatták. Példaként az OTP papírját hozta fel, szerinte a vevők bezárták azokat a pozíciókat, amelyek a magyar bank részvényének áremelkedését okozták. 

Elmondta, a magyar gazdaság stabilizálódása jót tett a forint és a magyar börzén forgó részvények árfolyamának is. Most azonban a piaci szereplők kivárnak, "biztonsági játékot" folytatnak. 

A Mol 205 forinttal, 1,00 százalékkal 20.195 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. 

Az OTP részvények ára 65 forinttal, 0,93 százalékkal 6.935 forintra esett, forgalmuk 19,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,02 százalékkal 793 forintra erősödött, forgalma 1,7 milliárd forint volt. 

A Richter papírok árfolyama 210 forinttal, 0,50 százalékkal 42.500 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el. 

Az Egis 383,6 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,24 százalékkal 21.000 forintra gyengült. 

A BUMIX 2.134,18 ponton zárt kedden, ez 11,64 pontos, 0,55 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tőzsdei árfolyamok

 
Kulcsszavak:  BÉT  OTP  Mol
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.36
-0.12
 
USD/HUF
219.43
-0.59
 
CHF/HUF
240.65
-0.23
 
EUR/USD
1.3274
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.41
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu