Tőzsdezárás: sűrűn csörögtek a telefonok a BÉT-en
Gazdasági Rádió, 2010. március 30. 17:48Optimista hangulat uralkodott a Wall Streeten nem sokkal délután 5 óra után, de így csupán egy-két tizedszázalékos emelkedést mutattak a főbb indexek.
Hiába érkeztek kedvező makrogazdasági adatok, úgy tűnik, hogy egyelőre ezek sem tudtak érdemi elmozdulást okozni – összegezte a New York-i kereskedést a Portfolio.hu elemzője.

A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX 0,3 százalékos csökkenéssel, 24316 ponton zárta a mai napot. Gayer Attila szerint ez a teljesítmény a régiós összevetésben gyenge eredménynek számított.
A vezető részvények vegyesen szerepeltek. Az OTP árfolyama 0,9 százalékkal került lejjebb az előző napi záráshoz képest. A Mol-papírok 1 százalékot veszítettek az értékükből.
A Richter fél százalékot drágult, a Magyar Telekom pedig egy százalékot erősödött. A távközlési papírok ezzel felülteljesítettek. Itt az elemző szerint támogató erő lehetett az is, hogy az elmúlt napokhoz hasonlóan ma is tovább csökkentek a hosszú lejáratú állampapírpiaci hozamok.
Gayer Attilával, a Portfolio.hu elemzőjével Borbély Péter beszélgetett a Gazdasági Rádió Délutáni Monitor című műsorában.
A bejelentkezés hossza: 1 perc 45 másodperc
Kapcsolódó cikkek
- Enyhe plusszal zárt a BUX
- Az alakuló megatőzsdék felforgatják a piacot
- Padlót fogott a hazai tőzsde
- A Mol védelmében indulna az ellentőzsde
- Visszavett a lendületből a BUX
- Csak az OTP fordult pirosba
- A válság óta a legjobb hangulat hatott Budapesten is
- Izmosodó magyar forint
- Elromlott a hangulat a BÉT-en
- A válságadó uniós "elmeszelésére" számítanak a befektetők
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





