Olajat az olaj ellen? Importcsökkentés viágbékéért?...
Márványi Péter, 2010. március 31. 22:49Fúrni vagy nem fúrni, ez itt a kérdés, és az amerikai elnök azt mondta most: fúrni. De nem mindenütt. Obama döntése az Egyesült Államok partjai közelében lévő kontinentális talapzat kiaknázásáról felháborította a környezetvédőket, miközben éppenséggel az elnök a legfontosabb lépéssel próbálkozik annak érdekében, hogy az USA valóban felzárkózzon a környezeti ártalmak elleni fellépés nemzetközileg elvárt trendjéhez. A tengeri fúrások engedélyezésével akarja ugyanis az elnök kvázi megvásárolni a republikánus szavazatokat az igazán nagy ívű környezetvédelmi törvényhez. Ahogy a BBC kommentárja fogalmazott: ez az igazi esély arra, hogy átmenjen egy olyan jogszabály, amely Amerikát megfelelteti bármely Kiotó utáni feltételrendszernek.
Szóval egy adag fosszilis energia a megújuló források érdekében. Ellentmondás a javából, ezt persze Obama is érzékelteti, a döntés bejelentésekor nem győzte hangsúlyozni, milyen fontos kormányzati lépések történtek a széndioxid-kibocsátás csökkentésére és a tiszta energia használatára, a hibrid járművek száma a duplájára nő a szövetségi flottában, a kormány csökkenti az általa használt autók és teherautók mennyiségét. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedés fenntartása érdekében ki kell használni a hagyományos energiaforrásokat is. Az elnök azonban, érthető mód persze, az okosan kicentizett nyilatkozat ellenére kereszttűzbe került ezzel a lépésével.

A környezetvédők nyilván veszélyesnek, a természetre nézve kockázatosnak minősítik az olaj és gázkutatást, majd pláne a kitermelést a tengerparton, szerintük a kinyerhető fosszilis forrás nem éri meg ahhoz az ökológiai katasztrófához képest, amit akár egyetlen hibás olajkút okozhat. A republikánusok viszont, akiket a fúrási engedélyekkel kellene megnyerni a perspektivikus környezetvédelmi lépésekhez, tehát a republikánusok keveslik az elnök által majd harminc év zárlat után a kutatásra felszabadított övezeteket. Obama ugyanis például a értékesebb lelőhelyek egyike esetében lehetővé tette Alaszka északi partvidékén a kutatást és kitermelést, míg délen, a Bristol öbölben továbbra sem szabad fúrni, ezért mondta a Képviselőház republikánus vezére, hogy semmi értelme Virginia partjainál engedélyezni a kutatást, ha közben a mexikói öböl és Alaszka legértékesebb potenciális lelőhelyeit továbbra sem szabadítja fel az elnök. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy a republikánusok keveslik az árat a környezetvédelmi törvény majdani megszavazásáért.
De a megfigyelők más távlatokat is kiemelnek az elnök döntésével kapcsolatban. Obama azt is jelezte, mindenképp szeretné csökkenteni az Egyesült Államok függőségét a külföldi olajtól. Ennek eléréséhez is fontos egyfelől az energiaszükséglet csökkentése, másfelől az olyan források fokozott kiaknázása, mint a megújulók és az atomenergia. És innentől kezdve ez az egész nem egyszerűen környezetvédelmi, hanem stratégiai kérdés is egyben. És nem is csakcsupán Amerikáról lehet szó.
Ha az Egyesült Államok csökkenti olajimportját, ha közben más fejlett országok is képesek erre, ha nem is saját kitermeléssel, de az olaj illetve a földgázszükséglet mérséklésével, akkor mérsékeltebb lesz a jelentősége azoknak az országoknak, amelyek az energiahordozók révén szereztek, szereznek plusz hatalmat, legalábbis befolyást, legalábbis zsarolási potenciált más hatalmak felett. Irán pozíciói például erősen gyengülnének, és azok a bevételi források is valamelyest apadnának, amelyek révén az olaj-országok felől számolatlan áramlik a pénz különféle célokra, legitim vezetések és terrorista csoportok létezésének és tevékenységének megtámogatására egyaránt. Szóval, kicsit leegyszerűsítve, ha kevesebb olaj kell a nagyvilágnak, lehet, hogy lassan csökken majd a csökkenhetetlennek látszó feszültség is a Közel-Keleten, és talán másutt is. Érdekes logika, ha be is válna valahogy, az is nyilván évtizedek kérdése.
Viszont, tegyük hozzá, addig talán mégsem érdemes várni az olyan ügyek megoldásával, mint a légkör felmelegedése vagy a közel-keleti konfliktus, amíg magától elfogy az olaj és a földgáz, akár Szaúd-Arábiában vagy Iránban, akár a Mexikói öbölben, akár Alaszka partjainál.
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





