Az EU szerint idén is csökken a foglalkoztatás Magyarországon

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. április 13. 15:18
Az elemzés szerint Magyarországon a válság kezdete óta nagyobb mértékben nőtt a munkanélküliség az EU-átlagnál. Az uniós számítás szerint jelenleg 11,1 százalékos ráta a hetedik legmagasabb a tagországok közül - áll a jelentésben.

Szokásos havi foglalkoztatási figyelőjében az Európai Unió végrehajtó testülete hangsúlyozta, hogy a munkaerő-piaci kilátások erre az évre még EU-szerte kedvezőtlenek. Néhány más tagállam mellett a bizottság ezúttal Magyarországról készített részletesebb összeállítást, amelyben egyebek között kiemelte, hogy a válság kezdete óta különösen élesen emelkedett a fiatalok munkanélküliségi mutatója és januárban meghaladta a 30 százalékot.

A foglalkoztatás hanyatlását az ipari, kereskedelmi, közlekedési és távközlési ágazatokban csak kismértékben enyhítette a munkahelyek gyarapodása néhány más ágazatban. A termelés csökkenése miatt pedig eltolódás volt megfigyelhető a teljes munkaidőtől a részmunkaidő, illetve az átmeneti foglalkoztatási szünet felé is, az aktívak számára pedig a bérkilátások váltak korlátozottabbá.

Nem bízik az Eu a fellendülésben

Az elemzés arra is kitért, hogy a válságra reagálva a kormány számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megtartsa, miközben külön figyelmet igyekezett szentelni a leginkább sérülékeny rétegekre és a társadalmi kirekesztődéssel fenyegetettekre. A foglalkoztatási intézkedések az egész gazdaságot átszőtték, ugyanakkor időben korlátozottak, átmenetiek voltak - emlékeztetett a jelentés.

Tavaly a kormány 50 milliárd forint körül költött ilyen programokra, és ezekkel becslése szerint 140-160 ezer munkahelyet sikerült megmenteni.

Az elemzés megerősítette az Európai Bizottság gazdasági előrejelzését, amely szerint idén további 0,8 százalékkal csökken a foglalkoztatás, illetve valamelyest emelkedik a munkanélküliség, emellett kiéleződhetnek a munkaerőpiac szerkezeti problémái is.

 Az egész unióra vonatkozóan ugyanakkor azt is megállapította a jelentés, hogy a stabilizáció jelei egyre jobban megmutatkoznak, és a munkanélküliség elmúlt három hónapban mért növekedése a legkisebb volt 2008 közepe óta. Januárban uniós szinten a munkanélküliségi ráta már nem emelkedett, de a 9,5 százalékos arány így is 1,5 százalékponttal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

 

 
Kulcsszavak:  munkanélküliség
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.36
-0.12
 
USD/HUF
219.42
-0.60
 
CHF/HUF
240.59
-0.29
 
EUR/USD
1.3274
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.37
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu