„Valami megmozdította mindannyiunk szívét”. Ez a valami pedig a szmolenszki tragédia. Két jeles lengyel értelmiségi véleményformáló is nyilatkozott az elmúlt napokban az orosz-lengyel viszony változásáról. Adam Michnik a nyomaték kedvéért lengyelül és oroszul is megjelentette lapjában vezércikkét, és a bizalom, az egymással szembeni elfogulatlanság eddig ismeretlen érzésének megjelenéséről ír a lengyel-orosz viszonyban. A tény, hogy a lengyel elnök halálával kapcsolatban az orosz vezetők képesek voltak felülemelkedni eddigi – az orosz nagyhatalmi doktrínát olyannyira meghatározó – előítéleteiken, új perspektívát kölcsönöz a jövőnek – hangzik a vezércikk, amelyben a kommunista korszak egykori jeles ellenzékije Putyin és Medvegyev kétségkívül rendkívüli gesztusai mellett a katyni tömeggyilkossághoz való más viszonyt emeli ki a változás jeleként. Például azt, hogy az orosz tévéadók sorra vetítik Andrzej Wajda Katyn című filmjét.

Magának a világhírű rendezőnek a nyilatkozata is olvasható magyarul a Globusznet közlésében, Wajda ugyan nem valamiféle demokratizmussal átitatott baráti gesztusnak tekinti a történteket, szerinte a felső vezetők közvetlen utasítása volt, hogy kerüljön az orosz nézők elé a filmje, de ettől még nagyon fontos fejleménynek tartja. A fejleményeket annál is inkább lehet értékelni, ha belegondolunk, alig másfél hete még Katynról az orosz közvélemény semmit sem tudott, viszont, amint Wajda utal rá, a moszkvai polgármester bejelentette, hogy a világháborús győzelmet Sztálin-portrékkal akarja ünnepelni, most pedig egy olyan filmet mutatnak be az orosz adók, amelyek Berija és Sztálin közvetlen felelősségét fedik fel az értelmetlen vérengzésben – Wajda hozzáteszi, hogy a ma még nagyon ritkán kiszabaduló dokumentumok is ezt teszik.

Michnik és Wajda csak utalásszerűen beszél ugyanakkor arról, hogy lengyel oldalról is messziről kellett elindulni az olvadás felé. Magam is emlékszem, hogy a szmolenszki katasztrófa első reakcióiként a lengyelek az utcán készült tévériportokban gyilkosságról beszéltek, sokan teljesen egyértelműen állították, hogy az oroszok ölték meg az oroszellenes politikát konzekvensen képviselő lengyel elnököt. Most pedig ők is láthatóan meglepve és erősen meghatottan figyelik az orosz gesztusokat.

Persze az igazán nagy kérdés, hogy vajon mennyire mély és mennyire tartós ez a megbékélés. A Putyin Oroszországában újjáéledő birodalmi mentalitás nyilván ugyanúgy korlátot szab az egymásra találásnak, mint a lengyelek irdatlan ellenérzései. Egyébként azt azért valamikor mindenképp ki kell mondani ebben a jegyzetben is, hogy akik évszázadokon át áldozatok voltak, azok természetesen a lengyelek a két nép közül, de nekik épp úgy túl kell lépniük a maguk történelmi keserűségén, mint az oroszoknak, akiknek még a történelemmel való reális szembenézés is csak most kezdődik.

Wajda az életben maradt Kaczinsky-fivértől félti a pozitív folyamatokat, de hát persze vannak itt nagyon komoly gazdasági-stratégiai kérdések is a felszín mögött, az amerikai döntéstől a rakétavédelmi rendszer délebbre helyezésére, a lengyeleket elkerülő orosz-német gázvezetékig, az orosz nagyhatalmi törekvésektől a regionális vezető szerep iránti lengyel törekvésekig.

De engem legalábbis nem ez izgat az egészben.

Michnik arra emlékeztet, hogy az oroszországi lengyel képviseletek előtt az emberek hosszú sorokban álltak, hogy kifejezzék együttérzésüket, és szerinte ez is annak jele, hogy a változás alapvető és visszafordíthatatlan. Nos ha ez a megbékélés valóságos, válhat-e mintává, elgondolkodtat-e más szereplőket a kontinensen? Nekünk is lenne kivel megbékülnünk régiónk eléggé viharos történelme után, a gazdasági-politikai együttműködés kérge alatt az évszázadok óta gyűlő feszültséggel, ellenérzésekkel egyetemben: megmozdíthatja-e a szíveket errefelé is valami, netán világra szóló tragédia nélkül is?