Bulgária ledolgozza a korrupciót uniós pénzekért cserébe
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. április 21. 18:22Azon dolgozunk, hogy átláthatóvá és kiszámíthatóvá tegyük a folyamatokat - hangsúlyozta Tomiszlav Doncsev, hozzátéve, hogy Bulgáriában máris meredeken emelkedik a pénzügyi források felhasználása, és ezt igyekeznek megtartani.
Az idén harmadik éve uniós tag Bulgária a 2013-ig előirányzott 11 milliárd eurónak csupán töredékét használta fel mostanáig. Az agrártámogatásokat leszámítva eddig kevesebb mint 300 millió eurót hívott le, vagyis a 7 milliárd euró értékben rendelkezésre álló strukturális alapoknak mindössze 3,6 százalékát használta fel. Doncsevet március közepén nevezte ki Bojko Boriszov miniszterelnök a kifejezetten az uniós források hatékony felhasználására létrehozott tárca élére.
A miniszter elmondta a Reuters hírügynökségnek adott interjúban, hogy szigorú határidők bevezetésére készül az uniós pályázatok terén. Szorgalmazni fogja ezenkívül, hogy növeljék a megelőlegezett kifizetéseket a központi költségvetésből a pályázatok nyertesei számára, hogy elősegítsék a projektek mielőbbi beindítását. A miniszter kérni fogja továbbá Brüsszel jóváhagyását ahhoz, hogy átcsoportosítsák a forrásokat a megvalósítás közelébe se ért projektektől az ország elavult, rossz minőségű útrendszerének felújítása javára.
A bolgár parlament - az államfő vétóját figyelmen kívül hagyva - módosította a büntető törvénykönyvet, illetve elfogadott szerdán egy sor olyan rendelkezést, amely hatékonyabbá teszi az igazságszolgáltatást. Georgi Parvanov elnök elsősorban azt az elképzelést kifogásolta, amely szerint a bírósági eljárások során egy vádlott mellé olyan védőügyvédet is ki lehet rendelni, akit a vádlott nem fogad el. Vétót emelt az államfő az ellen is, hogy ítéletet lehessen hozni kizárólag telefonlehallgatások, illetve névtelenséget kérő tanúk vallomásai alapján. A bolgár alkotmány értelmében azonban a parlament jóváhagyása után az államfő - saját kifogásai ellenére - kénytelen aláírni a módosításokat.
Kapcsolódó cikkek
- Autópálya-építésre és a Nabuccóra ad pénzt Bulgáriának az EIB
- Bulgária: gyakorlatilag megállt a működőtőke-beáramlás
- Bulgária jövőre megfelezné államháztartási hiányát
- Bulgária jövőre 3 százalék alatti államháztartási hiányt vár
- Brutálisan emelkedik a földgáz ára Bulgáriában
- Bulgária: a külföldieknek minden drágább?
- FDI: A bolgárok idén is igen gyenge évre számíthatnak
- A Moody's már lebegteti a bolgár osztályzat javítását
- Sztornó: a bolgárok egyelőre elesnek az euró előszobájától
- IMF-jóslat: Bulgária hamarabb magához térhet a vártnál
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





