Új állomáshoz érkezett a Dunamenti Erőmű
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. április 24. 13:35Beépítették a Dunamenti Erőmű gáztüzelésű G3-as blokkjának új turbináját és generátorát a héten, a fejlesztési projekt eredményeként az erőművi egység kapacitása 215 megawattról 400-ra, az erőmű összkapacitása pedig mintegy 10 százalékkal 1920 megawattra nő - tájékoztatott Csiba Péter, a Dunamenti Erőmű Zrt. vezérigazgatója.
A Dunamenti Erőmű 2008-ban kezdte el a G3-as blokk fejlesztését egy 200 millió eurós projekt keretében. A turbinát és a generátort az olasz Ansaldo szállította. A blokk próbaüzeme az év végén indul el, a kereskedelmi üzem pedig várhatóan 2011 közepén kezdődik. A Dunamenti Erőmű közölte: a G3 hatásfoka a fejlesztésnek köszönhetően 37 százalékról 57 százalékra nő.
Csiba Péter elmondta: az erőműtársaságnál az áramtermelés tavaly szerény nyereséggel zárt. Megközelítőleg 2 terawattóra áramot állítottak elő, a kereskedelmi tevékenységgel együtt pedig összesen 2,6 terawattóra áramot vittek piacra. Egyelőre döntésre vár a G3-hoz hasonló nagyságrendű G4 projekt, amelynek előkészítése viszont már megkezdődött. A szükséges engedélyeket már megkapták hozzá, a jelenlegi árviszonyok azonban nem kedveznek a beruházásnak, 2011 előtt nem várható, hogy dönt róla a tulajdonos.
A Gaz de France Suez cégcsoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű Zrt. a hazai beépített kapacitás közel egyötödét kitevő 1.736 megawattos villamos teljesítményével és 1.000 megawatt hőszolgáltatási teljesítményével Magyarország legnagyobb gáztüzelésű erőműve. Szabályozóképességével stratégiai szerepe van a hazai villamosenergia-rendszer ellátásbiztonságában, a magyarországi rendszerszintű szolgáltatások közel egyharmadát adta tavaly.
Friss híreink
- Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
- Nem apad a kórházadósság
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
- Martonyi a 20 éves barátsági szerződés apropóján Berlinben
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





