Egyre népszerűbb a fenntartható építészet- íme a díjak
Gazdasági Rádió, 2010. április 26. 17:05Az eseményt országszerte nagy szakmai érdeklődés övezte, több mint félszáz építész, hallgató és tanár vett részt a kiállításokon. A szegedi helyszínen április 26-tól két héten keresztül várja az érdeklődőket a kiállítás, ahol többek között Janesch Péter és csapatának „Négy negyed egy egész” című pályamunkája is megtekinthető, amelyet a szakmai zsűri az európai pályaművek versenyén aranyéremmel jutalmazott, és amely a világdöntőbe is bejutott. A svájci Holcim Foundation for Sustainable Construction által immár második alkalommal meghirdetett pályázatára ötezer projektterv érkezett a föld 121 országából.
A Holcim Awards a Fenntartható Építészetért világverseny olyan innovatív építészeti projekteket hivatott megismertetni, melyek fenntartható megoldást jelentenek az építészet és az építkezés napjainkban felmerülő kihívásai számára helyi, regionális és globális szinten is. A 2 millió dollár összdíjazású 2008/2009 Holcim Awards világverseny döntőjén egy marokkói, egy vietnámi és egy kínai pályamű vívta ki az értékelő bizottság egyértelmű elismerését.
A megnyitójával egybekötött szakmai fórum előadói:
- Ertsey Attila (Kós Károly Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Építész Kamara alelnöke) - Az autonóm ház;
- Kiss Ida (építész) – Passzívházak Magyarországon;
- Márta Irén (a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért alelnöke) - A Holcim Awards 2009-es világdöntőjének nyertesei címmel tartanak előadást a környezettudatos építészetről
„Az autonóm ház, egy önellátó épület, mely a hálózatoktól (víz, gáz, villany, csatorna) függetlenül működik. Rendkívül takarékos, és igényeit a természet megújuló forrásaiból nyeri. Törekvése elébe megy az EU céljainak, mely 2011-től a passzívház szabvány, majd ezután az energetikailag önellátó épület bevezetését tervezi. Az Autonóm Ház ezen túlmutatva az ökológikus és fenntartható működést teszi teljessé: kiterjeszti a vízhasználatra, az épület anyagaira és teljes életciklusára. Ez a legtöbb, amit ma egy házépítőnek tudnia kell, ha gondol a jövőre” -mondta Ertsey Attila.
„A fenntartható építészetben kulcsfontosságú, hogy az épületek energia felhasználásának mutatói ellenőrizhetők legyenek, ebben a jelenlegi legszigorúbb európai követelményeket a passzívházakra vonatkozó előírások jelentik, melyek hozzásegítenek a CO2 kibocsátás csökkentéséhez”- mondta Kiss Ida.
„ A Holcim Awards világverseny nagyszerűsége abban rejlik, hogy világméretű tudásmegosztást tesz lehetővé a fenntartható építés és építészet innovatív megközelítésének támogatásával, ösztönzésével és elterjesztésével. Rendezvényünk célja, hogy ösztönözzük a magyar szakembereket és egyetemistákat a július 1-től elinduló Holcim Awards pályázati cikluson való részvételre.”- mondta Márta Irén.
A kiállítás és szakmai fórum helyszíne: Szegedi Tudományegyetem, József Attila Tanulmányi és Információs központ (SZTE TIK). A kiállítás megtekinthető: 2010.április 26-tól május 9-ig.
A díjazásról:
A világméretű verseny összdíjazása 2 millió dollár. Az 5 régióban megszervezett verseny első helyezettjei 100 ezer dollárt nyertek, míg a világszintű győztesek jutalma összesen 650 ezer dollár volt. A földrészek döntőinek első három helyezettje automatikusan bekerült a májusban megrendezett világdöntőbe (köztük a 2008-as regionális, európai döntőn aranyérmet nyert magyar pályázat is). A harmadik Holcim Awards versenyt 2010. július 1-jén nyitják meg.
A világdöntő nyertesei:
ARANY: Folyó-helyreállítás és városfejlesztés Fez-ben, Marokkóban:
A 300 000 dolláros fődíjat egy, a marokkói Fez városának világörökségi védelem alatt álló óvárosában zajló projekt kapta. Aziza Chaouni építész és Takako Tajima városépítész az erősen szennyezett Fez folyó revitalizációjával próbálnak életet lehelni a város belső részébe. A folyó mentén sétányokat, köztereket alakítanának ki, visszaállítanák a biodiverzitást, az ártereken, és megőriznék a városra jellemző, hagyományos cserzőműhelyeket is.
EZÜST: Alacsony-kibocsátású (Low-impact) zöldterületi egyetemi épület, Ho Si Minh város, Vietnám:
A vietnami Ho Si Minh-város agráregyetemi kampuszának terve kapta a 200 ezer dolláros pénzösszeggel járó második díjat. A terv Kazuhiro Kojima vezetésével készült (további építészek: Daisuke Sanuki – japán és Trong Nghia Vo – vietnámi). A Mekong-folyó torkolatánál fekvő szigetre tervezett egyetemi épületek nem igényelnek nagy földmunkát, és megjelenésükben harmonizálnak a környezettel.
BRONZ: Fenntartható gazdálkodás egy mezőgazdasági közösségben, Peking, Kína:
A bronzérem és a vele járó százezer dollár a Peking központjától 45 kilométerre fekvő, ma a fővároshoz tartozó kis agrártelepülésen megvalósítandó projektnek jutott, mely hatékonyan ötvözi az örökség-megőrzést, a hagyományos tudást, a helyi anyagokat, a modern technológiát és a professzionális projektvezetést. A Yue Zhang és Feng Ni vezetésével készülő átfogó urbanisztikai stratégia javítaná a logisztikát, a közműveket és közszolgáltatásokat úgy, hogy az új épületek megfeleljenek a szigorú gazdasági és energia-takarékossági céloknak is.
INNOVÁCIÓS díj: San Francisco-i független munkaállomás:
Az ötvenezer dolláros különdíjjal jutalmazott szerkezet alkalmi munkásoknak biztosítana helyet, hogy találkozzanak és kivárják, hogy alkalmi munkát kapjanak.
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





