"Mintha egy nagy lélegzethez oxigénsátrat ajánlanának"
Gazdasági Rádió, 2010. május 10. 16:35Két éve már meglépte ezt a Fed, most a rövid távú dollárpiaci ügyletek területén keletkezett újabb feszültségek kezelésére választották a már kipróbált módszert.
A Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszék tanszékvezetője rádiónknak adott interjújában azt mondta: az Európai Unió szempontjából történelmi jelentőségű az EKB, az amerikai Fed, a brit, svájci és kanadai jegybank közötti megállapodás, most „eljött az igazság órája”. Magas István a gravitációs törvényhez hasonlította azt, ami most a pénzpiacokon zajlik, szerinte sem pénzkibocsátással, sem más eszközökkel nem lehet túllépni azt a szintet, ahol a valós teljesítmények állnak.

Az eddigi problémákat az okozta, hogy az Európai Unió olyan országokat vett fel tagjai sorába, amelyeknek nem a pénzügyi fegyelem volt az erősségük, és most érkezik meg ennek a „számlája” – magyarázta Magas István. A jegybankok most azonban mennyiségi, vagyis kvantitatív könnyítésekkel sietnek a segítségére a bajba jutott euróövezeti országoknak, ami ahhoz hasonlít, amikor valaki beviszi az egészen elhasznált tévéjét a zálogházba, hogy azért is pénzt kapjon – véli a tanszékvezető.
A jegybankok által tervezett devizaswap ügyeletek normál állapotban a kamatkülönbségek és árfolyamkülönbségek közti enyhe eltéréseket próbálják korrigálni. Most azonban Magas István szerint ez a mechanizmus már nem működik, hiszen sem az inflációs ráta, sem az árfolyamok nem fejeznek ki olyan fundamentális folyamatokat, amelyekben bízni lehet. Ha tehát egy banknak hirtelen szüksége van dollárra, azt ezentúl a jegybankok biztosítják számára, mintha valakinek egy nagy lélegzetvételhez azonnal oxigénsátrat ajánlanának – mondta rádiónknak a szakértő.
A mentőcsomaggal most időt és bizalmat kell vásárolni, a pozitív hatás valószínűleg még jó pár hónapig kitart – véli Magas István. Ha ugyanis látják a piacok, hogy olyan szigorú intézkedések lépnek életbe, amelyek eddig csak papíron léteztek, akkor az visszájára fordíthatja a negatív folyamatokat. Persze ehhez Európában több idő kell, mert a döntéshozatal sokkal lassabb, mint például az Egyesült Államokban. A banki szféra azonban most egyértelműen felgyorsította azt, amit a kormányok korábban nem voltak hajlandóak megtenni – tette hozzá a tanszékvezető.
Magas István hangsúlyozta, hogy az európai kormányközi ügyek intézése eddig túlságosan bürokratikus és nehézkes volt ahhoz képest, amit a pénzpiacok igényelnek, tehát ideje volt „felébredni”. A szakértő arra számít, hogy a jövőben az Európai Unió kőbe vésett és nagyon szigorú szabálykövetést vár majd el tagjaitól, „olyan cövekeket kell lerakni, amelyeknek a megsértése komoly büntetést von maga után.”
Hallgassa meg Ön is Meizer Gábor interjúját Magas Istvánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszék tanszékvezetőjével!
A beszélgetés hossza: 7 perc
Kapcsolódó cikkek
- Egyre bizonytalanabb az EU bővítése
- Napirenden a fogyasztói jogok irányelvének elfogadása
- Vége a telefontöltő mizériának
- Holland lett az uniós mikrohitelprogram első kedvezményezettje
- Nem lesz kétsebességű Európa
- Martonyi: egy erősebb Európa a cél
- A magyarok sikeresen pályáztak a brüsszeli állásokra
- EU-elnökség - Ódor: siker az első hónapban
- Magyarország mindent megtesz az EU-orosz kapcsolatokért
- Jólétükről az euróért sem hajlandók lemondani az unióban
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





