Megtorpantak - Már nem sürgős az eurózónához való csatlakozás?

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. május 11. 19:46

Több, az európai monetáris unión kívüli ország számára, amely korábban célul tűzte ki az euró mielőbbi bevezetését, az euróövezetben kirobbant adósságválság hatására már nem olyan sürgős a csatlakozás, mint néhány héttel ezelőtt. A közös fizetőeszköz előnyei most kevésbé tűnnek egyértelműnek, mint 2007-2008-ban, a globális pénzügyi válság első hónapjai alatt, amikor az eurózóna kisebb tagállamai védettséget élveztek a vad árfolyam-ingadozásokkal szemben.

Az euróhasználat hátulütői az utóbbi hónapokban váltak szembeötlővé, amikor Görögország államcsőd-közeli helyzetbe sodródott: Athén több évi drákói megszorítások elé néz, cserébe a 110 milliárd eurós szanálási csomagért, amelynek feltételei lényegesen keményebbek, mint azok, amelyeket az IMF tavaly Magyarországgal és Romániával szemben támasztott a fizetőképességük helyreállítását szolgáló hitelekért cserébe.

Az euró körül kialakult pánikhangulat szintén elfeledteti a monetáris unió olyan előnyeit, mint a határokon átnyúló kereskedelem leegyszerűsödése és a meghatározó európai gazdasági blokkhoz való szorosabb integráció. A Görögországra nehezedő nyomás valamelyest csökkent az után, hogy az EU-ban megállapodás született egy pénzügyi csomagról, amelynek célja, hogy megakadályozza az adósságválság kiterjedését az integráció többi államára.

Az euró árfolyama azonban a mentőcsomag meghirdetése utáni fellendülés ellenére továbbra is alacsony, a kedd délutáni kereskedésben 1,2715 volt a dollárral szemben. Az összeomláshoz közeli állapot óvatosságra intette az euróövezethez csatlakozni kívánó államokat, az euroszkeptikusok pedig újabb munícióhoz jutottak. Az egyébként európárti lengyel miniszterelnök, Donald Tusk a múlt héten kijelentette, hogy jelenleg "nem prioritás" a 16 tagú klubhoz való csatlakozás.

Bojko Boriszov bolgár kormányfő májusban - részben a görög krízis miatt - felfüggesztette az euróövezethez való csatlakozás projektjét. Václav Klaus cseh elnök, az unió talán leginkább EU-ellenes államfője egyenesen arról beszélt, hogy "a közös európai valuta létrehozására irányuló projekt rég meghiúsult." Nagy-Britanniában, amely önként maradt ki az övezetből, különösen erős az euróellenes hangulat, a görög válságra összpontosító retorikával a konzervatív párt nyerte a legtöbb szavazatot a hétvégén tartott általános választásokon. Az EU-hoz csatlakozott országokat szerződés kötelezi az euró bevezetésére (kivéve Nagy-Britanniát, amely felmentést harcolt ki magának ez alól). Az ehhez szükséges pénzügyi feltételek teljesítése - az adósság, a hiány és az infláció csökkentése - önmagába is évekbe telik, amit a mostani válság a jelek szerint tovább késleltet majd.

Néhány eurózónán kívüli ország annak ellenére is megsínyli a válságot, hogy nem vesz rész Athén megsegítésében. Magyarországon és másutt több millióan akartak élni a svájci frankban felvett hitelek alacsony kamatlába által kínált előnyökkel, a bankok azonban az adósokra hárítják át nemzeti valutának a svájci frankkal szembeni leértékelődését.

Egyes euróövezeten kívüli EU-országok, továbbra sem tettek le a közös fizetőeszköz gyors bevezetéséről. Észtország például továbbra is jövőre kívánja ezt megvalósítani. Az Európai Bizottság várhatóan szerdán javasolni fogja, hogy Észtország a jövő évtől csatlakozzon az euróövezethez. Az elfogadásra váró konvergenciajelentés szerint a balti állam teljesíti a szükséges gazdasági feltételeket.

Az észt adósságállomány mindössze a GDP 7,2 százaléka, így Észtország az EU legkevésbé eladósodott országa. Az államháztartási hiánya a GDP 1,7 százalékával egyenlő, amivel a balti ország a harmadik helyen áll az unióban, az árak pedig 0,1 százalékkal csökkentek tavaly. Valójában Észtország az egyetlen olyan európai ország, amely eleget tesz az euróövezet valamennyi szabályának.

De a görög válság nyomán az eurózóna tagjai, amelyek attól tartanak, hogy újabb segélycsomagok előteremtése céljából ismét mélyen bele kell nyúlniuk a kasszába, a még magasabbra próbálják állítani a mércét az újonnan csatlakozni kívánók előtt. Olli Rehn, az EU gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa a múlt héten figyelmeztette az észteket, hogy csatlakozásuk nem lezárt ügy. A görög válságra hivatkozva Jürgen Stark, az Európai Központi Bank igazgatósági tagja azt szorgalmazza, hogy fogalmazzanak meg olyan kritériumokat, amelyeknek Észtország nem lesz képes eleget tenni. Az észt politikusok azonban tiltakoznak. "Nem szokás megváltoztatni a szabályokat a játék közepén" - jelentette ki Toomas Hendrik Ilves észt elnök.

Az óvatosságot azok a félelmek táplálják, hogy az euróövezet gazdagabb országai, így Spanyolország, Portugália és Olaszország lehetnek a következők, amelyek megsegítésre szorulnak, és ez további terheket róna az euróövezet kormányaira. Ennek kapcsán Lars Christensen és Viloeta Klyviene, a Danske Bank elemzője felveti: ha az eurózóna néhány tagja úgy jár el, hogy azt az EU kulcsországai - így Németország - nagyon felelőtlennek ítélik meg, akkor az igazi kérdés nem az, hogy Észtország készen áll-e az euróra, hanem inkább az, hogy az eurózóna készen áll-e Észtországra".

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.27
-0.21
 
USD/HUF
219.51
-0.51
 
CHF/HUF
240.59
-0.29
 
EUR/USD
1.3271
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.34
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu