Nem csillapodik az izlandi vulkán aktivitása a közeljövőben

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. május 17. 16:20
Nem fog megnyugodni a közeljövőben az Eyjafjöll izlandi vulkán, amely ma újabb zavarokat okozott az európai légiközlekedésben - közölték izlandi geológusok.

A több mint egy hónapja aktív tűzhányó eddig is hatalmas mennyiségű hamut lövellt a levegőbe. Az Eyjafjöll "kitörése óta mintegy 250 millió köbméter tefrát (szilárd törmelékanyagot) bocsátott a légkörbe" - mondta Magnus Tumi Gudmundsson izlandi geofizikus.

A vulkán, amely április 14-én tört ki először, háromszor lövellt nagyobb mennyiségű hamut a levegőbe: működésének első négy napján, május 5-én és 6-án, valamint múlt pénteken.

Björn Oddsson izlandi vulkanológus vasárnap elmondta, hogy fokozódott az Eyjafjöll aktivitása, és a hamufelhő elérte a 8 ezer méteres magasságot, azaz kétezer méterrel magasabbra került annál, ahol az előző napokban elhelyezkedett.

Gudmundsson szerint nem lehet megmondani, mikor fejeződik be a vulkán tevékenysége. A szeizmikus aktivitás észlelhető a tűzhányót takaró Eyjafjallajökull gleccser alatt, ami azt jelenti, hogy a magma továbbra is felfele áramlik. "Nagy kitörésről van szó, a legnagyobbra a Katla 1918-as kitörése óta" - folytatta Gudmundsson.

Hétfőn az Egyesült Királyság, Hollandia és Belgium légterét is elérte az Izland felől érkező hamufelhő, aminek következtében mintegy ezer járatot töröltek.

Izlandon hétfőn reggel az országon belül közlekedő repülők menetrendje felborult, a nemzetközi járatok esetében pedig késést jeleztek a légügyi hatóságok. "A belföldi járatokat fogadó reykjavíki repülőtér bezárt, de az akureyri és az egilsstadiri még működik" - mondta Hjoerdis Gundmundsdóttir, az Isavia izlandi légiforgalmi hatóság szóvivője. "A keflaviki nemzetközi repülőtér jelenleg működik, de várható, hogy később a nap folyamán bezár majd, mivel a hamufelhő észak felé mozog" - pontosított Gundmundsdóttir.

 
Kulcsszavak:  izlandi vulkánkitörés
 
article pic Utasbiztosítás - nem elég a bankkártya   Egyre többen veszik igénybe a bank-, vagy hitelkártyához kapcsolódó utasbiztosítást külföldi utazásuk során.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19980
2.41 %
 
MTELEKOM
547
0.18 %
 
OTP
4110
-1.20 %
 
RICHTER
38850
1.44 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.16
-1.59
 
USD/HUF
220.50
-0.89
 
CHF/HUF
240.08
-1.46
 
EUR/USD
1.3154
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
114.71
-3.06 %
 
Arany
1734.00
-0.97 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 04.
szombat,
18:05
 
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Budapesti útdíj bevezetése vetődött fel a főváros és a BKV pénzügyi gondjainak a megoldására.
Ön szerint indokolt-e újabb közterhet kivetni a lakosságra és a vállalkozásokra?
Igen, hiszen az autósok éppúgy használják a főváros által karbantartott infrastruktúrát, mint a tömegközlekedésen utazók.
Igen, de semmiképpen sem egy általános útdíj formájában, mert az megöli a város közlekedését és gazdaságát.
Nem, mert az autósok már más formában, például a benzin jövedéki adójával hozzájárulnak az utak fenntartásához.
Nem, mert reformokkal és becsületes gazdálkodással előteremthető a szükséges pénz a már eddig kivetett közterhekből is.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu