A szakszervezeteken akadhat fenn a román megszorítócsomag

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. május 17. 16:37
A román szakszervezetek elutasították a bukaresti kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött egyezsége alapján kidolgozott szándéklevél-tervezetét, amely leszögezi, hogy Romániának az idén drasztikusan csökkentenie kell a közkiadásokat.

A kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek tagjait magában foglaló szociális egyeztető bizottság (CES) mai ülésének fő napirendi pontját a szándéklevél-tervezet képezte. A tanácskozáson a szakszervezetek elutasították a munkáltatók részéről érkezett kompromisszumos javaslatot is, miszerint kedvezően véleményezzék a szándéklevelet, de azt lássák el kiegészítő megjegyzésekkel.

Korábban Traian Basescu román államfő úgy nyilatkozott, hogy a kormány csak akkor fogadja el a szándéklevél-tervezetet és az annak tartalmát gyakorlatba átültető törvénytervezetet, miután a CES is áldását adja a dokumentumra.

Bogdan Hossu szakszervezeti vezető a tanácskozást követően bejelentette: a közalkalmazottak érdekvédelmi szervezetei azt akarják, hogy az IMF küldöttsége térjen vissza Bukarestbe, és a kormány dolgozzon ki újabb szándéklevél-tervezetet.

A szakszervezetek elismerik, hogy a kormánynak csökkentenie kell a közkiadásokat, de nem értenek egyet a közalkalmazotti bérek egységes leszorításával. Azt akarják, hogy csak az országos béralap csökkenjen 25 százalékkal, majd a közintézmények vezetői döntsék el egyénenként, hogy kinek hány százalékkal legyen kisebb a bére. A kormány azonban arra hivatkozva utasítja el ezt a javaslatot, hogy szerinte azt nem lehet rövid idő alatt gyakorlatba ütetni.

A munkáltatók álláspontja sem egységes, ráadásul nem is támogatják feltétel nélkül a kormány tervezett intézkedéseit. Ők azt kérték, hogy az ezer lejnél (63 ezer forint) kisebb nyugdíjak ne csökkenjenek a meghirdetett 15 százalékkal.

A CES következő ülését jövő keddre tűzték ki. A kormánynak azonban az eredeti tervek szerint már szerdán el kellene fogadnia a közkiadások drasztikus csökkentéséről szóló intézkedéscsomagot. A kabinetnek nincs sok ideje, hiszen Basescu szerint legkésőbb június 15-ig el kell fogadni a kiadáscsökkentő intézkedéseket, hogy az IMF folyósítsa a Románia által az IMF szervezésében tavaly megkötött 20 milliárd euró hitelegyezmény ötödik, 850 millió euró részletét.

 
 
article pic Utasbiztosítás - nem elég a bankkártya   Egyre többen veszik igénybe a bank-, vagy hitelkártyához kapcsolódó utasbiztosítást külföldi utazásuk során.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19980
2.41 %
 
MTELEKOM
547
0.18 %
 
OTP
4110
-1.20 %
 
RICHTER
38850
1.44 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.16
-1.59
 
USD/HUF
220.50
-0.89
 
CHF/HUF
240.08
-1.46
 
EUR/USD
1.3154
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
114.71
-3.06 %
 
Arany
1734.00
-0.97 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 04.
szombat,
18:05
 
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Budapesti útdíj bevezetése vetődött fel a főváros és a BKV pénzügyi gondjainak a megoldására.
Ön szerint indokolt-e újabb közterhet kivetni a lakosságra és a vállalkozásokra?
Igen, hiszen az autósok éppúgy használják a főváros által karbantartott infrastruktúrát, mint a tömegközlekedésen utazók.
Igen, de semmiképpen sem egy általános útdíj formájában, mert az megöli a város közlekedését és gazdaságát.
Nem, mert az autósok már más formában, például a benzin jövedéki adójával hozzájárulnak az utak fenntartásához.
Nem, mert reformokkal és becsületes gazdálkodással előteremthető a szükséges pénz a már eddig kivetett közterhekből is.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu