A kamatvágás megakasztásáról beszélt a Monetáris Tanács tagja
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. május 20. 16:53Ezt azzal indokolta, hogy az utóbbi időben romlott Magyarország kockázati megítélése és romlottak az inflációs kilátások is.
"Jelenleg nem folytatható tovább az alapkamat csökkentése" - jelentette ki Bihari Péter.

Kifejtette továbbá, hogy Magyarország kockázati felára emelkedett az elmúlt hetekben, miközben az inflációs kilátások is kevésbé indokolnak további kamatcsökkentéseket.
Bihari Péter ugyanakkor utalt arra is, hogy a magyar kockázati prémium emelkedése nem viszonylagos, hanem a globális kockázat növekedésének folyamatába illeszkedik, ám ennek ellenére korlátozza a magyar monetáris politika mozgásterét.
Bihari Péter törékenynek mondta Magyarország kilábalását a tizennyolc éve legsúlyosabb válságból, s megjegyezte: a recessziót követő növekedést egyszeri tényezők okozták az idei első negyedévben, ilyen volt például a készletek feltöltése. A Nyugat-Európában növekvő finanszírozási költségek és a kiadáscsökkentés csökkenthetik a magyar export iránti keresletet, és ez rontja az ország növekedési kilátásait.
"A gazdasági világválság második hullámának legfontosabb tanulsága, hogy a korábban vártnál hamarabb kell helyreállítani a költségvetési fegyelmet - hívta fel a figyelmet a monetáris tanács tagja. - És ebben a környezetben a költségvetési deficitcél növelésének elfogadtatása olyan költségvetési előzmények után, mint a mienk, igencsak nehéz" - jelentette ki az új kormány formálódó fiskális politikájára célozva.
A Bloomberg ugyanis emlékeztetett Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter minapi közlésére, miszerint az új kormány a tervezett 3,8 százalék helyett 6 százalékos GDP-arányos idei hiányt igyekszik majd elfogadtatni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val.
A Magyar Nemzeti Bank a 2008. októberi 11,5 százalékról tíz hónap alatt 5,25 százalékra szállította le az irányadó kamatot.
Az MNB következő kamatdöntő ülés május 31-én esedékes.
Kapcsolódó cikkek
- Kamattartást jósol az áremelkedések visszafogott üteme
- Durva inflációs nyomás réme a magyar gazdaságpolitika felett
- Forinterősödést ígérnek az Orbán-beszéd várható üzenetei
- Indokoltnak tartják az MNB félelmét az inflációs sokktól
- Már 6 százalékon az alapkamat
- Kötvénypiaci felfordulást hozhat a kormány-jegybank csata
- Az EKB kamatemelési kényszerei itthon is hatnak
- Londonban újabb MNB-kamatemelést várnak
- A befektetők egy hullámhosszon a devizahitelesekkel
- Erőteljes kamatvágásokat az új felállás sem hoz majd
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





