Előretekintés az első év után

Gazdasági Rádió, 2010. június 9. 16:49
A "magyar Automotive News" gondolatát másfél évvel ezelőtt fogalmaztuk meg. 14 hónappal ezelőtt elkészültek az Autoszektor grafikai tervei és ezt követően kerültek fel az első írások.

Nehéz pontosan meghatározni, hogy portálunk pontosan mekkora múltra tekinthet vissza, hiszen internetes szakmagazinként nem egyetlen kinyomtatott, friss lapszámmal léptünk a nyilvánosság elé, hanem fokozatosan töltöttük fel oldalunkat tartalommal. A „magyar Automotive News” gondolatát másfél évvel ezelőtt fogalmaztuk meg. 14 hónappal ezelőtt elkészültek az Autoszektor grafikai tervei és ezt követően kerültek fel az első írások. Egy évvel ezelőtt a címlapon megjelölt minden egyes rovatban jelentkeztünk már saját anyagokkal, az első interjún is túl voltunk, szakmai magazinunk élettel telt meg.

Az első születésnapon megállapíthatjuk: az autóiparban és –kereskedelemben sokkal több történt ez alatt az egy év alatt, mint korábban akár egy évtized alatt. Az internetes magazin alapítói tudták, hogy súlyos válság közeleg, és ezek között a körülmények között különösen felértékelődik a tájékozódás és a folyamatok közötti eligazodás az autókereskedők életében. Tehát azt is mondhatjuk az Autoszektor-t a válság hívta életre.

Azt azonban még ők sem tudhatták, hogy ennyire mély és viharosan terjedő lesz a válság. Így aztán akadt bőven téma: a GM és az Opel vesszőfutása, izgalom a Saab és a Volvo sorsáért, a Chrysler és a Fiat házassága, a VW és a Suzuki, illetve a Daimler és a Renault/Nissan együttműködése. Roncsprémium és mesterségesen keltett konjunktúra Amerikában és sok európai országban, az autópiac drámai összeomlása, kereskedések tömegének bezárása Magyarországon, ahol a konjunktúra-növelő intézkedések helyett inkább az autókereskedelemmel és -javítással foglalkozók életét gyökeresen felforgató jogszabályokkal való együttélést kellett megtanulni.

Úgy érezzük, hogy – az induláskor tett hitvallásunknak megfelelően – sikerült az e folyamatok közötti eligazodást, értelmezést segítenünk, helyenként a megszokottól talán eltérő, eredeti gondolatok, vélemények felvillantásával is. Talán ennek is köszönhető, hogy kialakult szakmai olvasóink törzsközönsége, amely eléri az 5000 főt. Magazinunkat a szakma megismerte, jelentős része hétről-hétre meglátogatja oldalunkat, közérdeklődésre számot tartó cikkeink révén pedig sikerült az iparág iránt érdeklődő külső olvasókat is megnyerni. Ennek köszönhetjük, hogy az elemzések folyamatosan javuló olvasottsági adatokat jeleznek.

Talán csak egy területen van hiányérzetünk: egyelőre nem sikerült élő, pezsgő szakmai vitafórumokat kialakítanunk, pedig esetenként provokatív írásainkkal ez is célunk volt. Ezért itt is leírjuk: amellett, hogy megköszönjük olvasóink eddigi érdeklődését, buzdítjuk őket arra, hogy reagáljanak cikkeinkre megjegyzéseikkel, vitairataikkal.

Biztosak vagyunk benne, hogy az előttünk álló időszakban sem leszünk hiányában a témáknak: elég, ha az európai autókereskedelmet szabályzó új előírásokra, az alternatív hajtású autók terjedésére, vagy hazánkban a sok tekintetben újat ígérő politikai és gazdasági változásokra gondolunk, melyek hatása bizonyára nem hagyja érintetlenül szakmánkat sem. Igyekszünk ezeket az eddiginél is nagyobb körültekintéssel és alapossággal feldolgozni, hogy ezzel is segítsük olvasóink munkáját.

Deák János
főszerkesztő

www.autoszektor.hu

 

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.37
-0.11
 
USD/HUF
220.20
0.18
 
CHF/HUF
240.94
0.06
 
EUR/USD
1.3240
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.50
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu