A pénzügyi csomag is csak nullás záráshoz volt elég

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. június 26. 08:24
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde fő mutatói pénteken. A mutatók főként arra a hírre emelkedtek, hogy a washingtoni törvényhozásban megállapodásra jutottak a pártok a pénzügyi szektor működésének szabályozásáról.

 

Az új rendszer szigorúbb, szűkíti a bankok és egyéb pénzügyi vállalkozások mozgásterét és növeli terheit, a piac azonban jól fogadta, hogy megszűnt a szabályozás körüli bizonytalanság, és kiszámítható körülmények között működhet tovább a pénzügyi szféra.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,13 ponttal, vagyis 0,01 százalékkal 10.151,67 pontra csökkent.

A S & P 500-as mutató 3,41 ponttal, azaz 0,32 százalékkal 1077,10 pontra emelkedett.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 6,06 pontos, azaz 0,27 százalékos emelkedés után 2223,48 ponton zárt.

Nézze meg, hol zártak tegnap a magyar részvények! Tőzsdei árfolyamok

 
Kulcsszavak:  wall street
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19808
0.78 %
 
MOL
20290
0.10 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4110
0.49 %
 
RICHTER
39400
2.06 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.58
-0.12
 
USD/HUF
218.48
-0.06
 
CHF/HUF
239.27
-0.47
 
EUR/USD
1.3250
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.47
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu