Megvette az Allianzot az FHB
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. július 6. 08:50A tranzakció – számos ilyenkor szokásos előfeltétel teljesítésétől függően – 2010. szeptember 30-ig teljesülhet a közlemény szerint.
A részvénycserén alapuló szerződés révén az Allianz Bank részvényeinek 100 százaléka az FHB-hoz kerül az Allianz Hungáriától. A tranzakció értékét előzetesen 3,8 milliárd forintban határozták meg, amit az FHB saját részvényekkel (1,829,864 darab
törzsrészvény) és mintegy 1,1 milliárd forint pénzbeli ellenértékkel teljesít. A vételár végleges összegét a tranzakció zárásakor határozzák meg, az Allianz Bank saját tőkéjének a tranzakció zárási dátumakor megállapított értékétől függően. Az FHB Csoport fiókjainak száma a tranzakció eredményeként meghaladja majd a hetvenet.

Az Allianz értékesítési hálózata a stratégiai együttműködési megállapodás és a hozzá kapcsolódó további megállapodások keretében részt vesz az FHB Bankcsoport meghatározott banki, befektetési és életjáradéki termékeinek értékesítésében, míg az FHB fiókhálózatán keresztül kiszolgálja az Allianz közel 2 millió ügyfelét, illetve értékesíti az Allianz magyarországi csoport biztosítói, nyugdíj- és egészségpénztári termékeit, befektetési jegyeit.
A stratégiai együttműködés a két cégcsoport között 20 évre szól, és az 5. év végéig nem mondható fel. Emellett mind az Allianz magyarországi csoportja, mind az FHB Bankcsoport kizárólagosságot vállal egymás termékeinek értékesítésére.
A kialakításra kerülő hosszú távú stratégiai együttműködés célja a közlemény szerint az, hogy a felek kihasználják az FHB Bankcsoport és az Allianz magyarországi csoportja - kiemelten az FHB Jelzálogbank és az Allianz Hungária Biztosító - ügyfélkörében rejlő értékesítési és keresztértékesítési lehetőségeket annak érdekében, hogy belső erőforrásaikat a lehető leghatékonyabban működtessék.
Az Allianz Bank IFRS szabályok szerinti mérlegfőösszege 2010. március végén meghaladta a 102 milliárd forintot, amiből az ügyfélhitelek mintegy 42 milliárd forintot tettek ki. Ennek
legjelentősebb része a lakossági jelzáloghitelekhez köthető, mintegy 70 százalékos részesedéssel. Az Allianz Bank saját tőkéje meghaladta a 6 milliárd forintot, tőkemegfelelése 14 százalék felett volt 2010. március végén. Ügyfeleinek száma több mint 125 ezer, kiszolgálásukat 49 fiók végezte.
Az FHB Bankcsoport IFRS szabályok szerinti konszolidált mérlegfőösszege 2010. március 31-én meghaladta a 772 milliárd forintot, amiből közel 591 milliárd forintot tett ki a hitelállomány. Ebből a lakossági jelzáloghitelek részaránya elérte az 55 százalékot. Az FHB Bankcsoport sajáttőke-arányos megtérülése 2010 első negyedévében 13,1 százalék, költség-bevétel hányadosa 43,3 százalék volt. Az FHB összevont alapú tőkemegfelelési mutatója, figyelembe véve az időszaki eredményt, 2010. március 31-én 10,3 százalék volt.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





